Halálos kór szedi áldozatait Magyarországon: többezer férfi és nő hal bele
Pedig egyszerűen lehetne tenni ellene.
Pedig egyszerűen lehetne tenni ellene.
Dohányzik és hízik a magyar - nem is él sokáig.
Lázár János azt szeretné, hogy aki 2020 után született, az ne vásárolhasson Magyarországon legálisan dohányterméket.
Pedig meg lehetne előzni a bajt.
Utánunk Görögország, Dánia, Lengyelország és Hollandia következik.
Évente egy szabadnapot kapnak azok, akik soha nem gyújtanak rá, és szentesi önkormányzati intézménynél vagy gazdasági társaságnál dolgoznak.
Nagyon megszívhatják a dohányosok.
Téged is zavarnak azok, akik tesznek a szabályokra?
Az új szabályozás 2018-ban lép életbe.
Nem az egészsége áll a háttérben, korábban dohányzott.
Ezért már tényleg érdemes leszokni.
Bizalmatlanok a szolgáltatók, célba vették a kamuzókat.
Több mint tízezer esetben találtak illegális dohányárut az év első hét hónapjában.
Amellett, hogy illegális, még egészségügyi kockázata is lehet.
Megjelent az első egységes csomagolású cigaretta a dohányboltokban.
Ér ennyit évi 2400 szál?