Komoly bírságot kockáztatnak most ezek a magyarok: erre keményen lecsapnak a hatóságok
Az elmulasztott, vagy hibás adatszolgáltatás bírsága akár 500 ezer forint is lehet számlánként.
Az elmulasztott, vagy hibás adatszolgáltatás bírsága akár 500 ezer forint is lehet számlánként.
Drasztikus emelkedésre nem kell számítani, de néhány, legfeljebb 4-5 százalékos növekedéssel azért idén még lehet kalkulálni.
Szakértők szerint jelentősen élénkítheti a hazai használtautó-piacot a nemzetgazdasági miniszter tegnap ismertetett akcióterve.
A teljes szektort tekintve a gazdaságpolitikára és a vevői kapcsolatokra vonatkozó várakozások javulása látható.
A nehéz gazdasági helyzetben felértékelődik az értékesítők szerepe a vállalatoknál. A turbulens gazdasági helyzetre a cégek logikus válasza a sales csapat erősítése.
Nagyon visszaesett a termelés egyes gyárakban, és ennek nemcsak a vendégmunkások, hanem a magyar dolgozók is kárvallottjai.
Folytatódik a drágulás a tengeri szállítmányozásban, mert a cégek most már szinte teljesen kikerülik a jemeni lázadók által terror alatt tartott vörös-tengeri útvonalat.
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki jogellenesen adta ki magát a többségi tulajdonába tartozó, autókereskedelemmel foglalkozó vállalkozás ügyvezetőjének.
Lábon is lőheti saját magát az EU, ha mindenképpen ragaszkodni fog a kínai autókra kivetendő 38%-os védővámokhoz.
A vállalkozások életét, működését nagyban meghatározza, hogy mennyire digitalizálják folyamataikat.
Mindenki elszámolta magát, vagy előre nem látható volt a drágulás mértéke és most utólag korrigál?
A Munka Törvénykönyve által előírt szabályok vonatkoznak a szabadságok kiadása során a cégek saját állományában dolgozókra és a kölcsönzött munkaerőre, köztük a külföldiekre is.
A Henkel Magyarország Kft. vegyipari cég bezárja a Békés vármegyei Körösladányban működő gyárát.
A nem túl kedvező gazdasági kilátások és a finanszírozás, a pályázatok hiánya visszafogja a vállalatok innovációs kedvét.
Még ezen a héten elindulhat ismét az Uber nevű taxiszolgáltató Magyarországon, a cég már gőzerővel intézi a felvételeket.
Új fejezet kezdődhet a legnagyobb hazai drogérialáncok versengésében a cégek friss beszámolói alapján.
Az Eb-re készülve az egyik hazai áruházlánc is komoly akciót hirdetett.
A munkahelyi bérfeszültség egyik gyakori forrása, amikor egy újonnan felvett, fiatalabb és tapasztalatlanabb kolléga magasabb fizetést kap, mint a régebbi.
Vajon tényleg "kenterbe verik" a távoli országokból érkező vendégmunkások a magyar melósokat? Szakértőket kérdeztünk meg a témában.
Szépen teljesítettek Fábry Sándor cégei - a két Kft. összesen közel 125 millió forint osztalék kifizetéséről döntött.