Óvatosan ezekkel az üzenetekkel, hívásokkal: rémes a csalók új módszere, így nullázzák a bankkártyád
November 20–án tartott háttérbeszélgetést a KiberPAJZS projekt, amin a Pénzcentrum is részt vett.
November 20–án tartott háttérbeszélgetést a KiberPAJZS projekt, amin a Pénzcentrum is részt vett.
A jelentés kiemeli, hogy a mesterséges intelligenciával támogatott deepfake-ek különösen aggasztó területet jelentenek a globális szervezetek számára.
Dr. Schwab Richárd nevét, képmását, hangját felhasználva követnek el bűncselekményeket a neten.
A szakértők azt javasolják, hogy a felhasználók legalább háromhavonta jelentkezzenek be fiókjaikba, és végezzenek biztonsági ellenőrzést.
A közösségi médián valaha elkövetett legnagyobb összegű befektetési csalás vádjával vettek őrizetbe Japánban egy kínai állampolgárt a rendőrség keddi közleménye szerint.
A magyarok közel fele tervezi, hogy a gazdasági kihívások miatt kevesebbet vásárol Black Friday alkalmával és az ünnepi szezonban,
Egy Győr környéki férfi számlájáról közel 23 millió forintot vett le egy álbankár.
Tényleg gyakoribbak lennének a csalások és lopások? Ebből a két bűncselekményből bő nyolcezerrel többet követtek el tavaly, mint két évvel korábban, de talán csak látszólag.
Egy 64 éves ajkai férfi több mint 4 millió forintot vesztett, miután telefonos csalás áldozata lett.
Vádiratot nyújt be az ügyészség a milliárdos Jellinek Dániel ellen a számlagyáros botrányban.
A folyamatos és aktív hatósági fellépés ellenére ezen átverések továbbra is jelentős veszélyt jelentenek.
A szakértő kiemelte, hogy ez az átverés különösen veszélyes, mivel a csalók meggyőző e-mail címeket hamisítottak és valódi Google telefonszámokat használtak álcázásként.
Az adathalász oldalak kivétel nélkül szenzitív adatokat, például bankkártyainformációkat igyekeznek megszerezni tőled.
Próbarendszámokkal csalt el mintegy 50 millió forintnyi útdíjat egy fuvarozócégeket vezető házaspár - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.
Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki egy telekommunikációs cég üzletkötőjeként 219 nagyértékű televíziót rendelt részletfizetésre.
Az utóbbi időben drasztikusan megszaporodtak az SMS-ben küldött csalások: nagyon figyelj!
A cég közölte, hogy vizsgálata még kezdeti szakaszban van, és továbbra is dolgoznak az érintett ügyfelek körének pontos meghatározásán.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, jelezze a rendőrségnek.
Közel 2 millió forintjába került a sértettnek, hogy megadta banki adatait egy csalónak.
A QR-kódos adathalászat, más néven quishing (QR code phishing) egyre kifinomultabb módszereket alkalmaz.