Belenyúltak a tutiba ezek a vidéki vállalkozások: indul a pályázat, nagy pénzeket osztanak szét
Az október 9-éig tartó pályázat negyedik eleme a Vidéki kis- és közepes vendéglátóipari vállalkozások versenyképességének növelése című programnak.
Az október 9-éig tartó pályázat negyedik eleme a Vidéki kis- és közepes vendéglátóipari vállalkozások versenyképességének növelése című programnak.
A Balatonnál és a Velencei-tónál a revizorok több mint háromezer vizsgálatot végeztek idén július 1-je és augusztus 31-e között.
Egy-egy befektetés értéke 1 és 25 millió dollár között alakulhat. Az egyes ügyletekhez minimum 30 százalékos önerő szükséges a kifektetni kívánó magyar vállalatok részéről.
Egy T. János nevű személy két cége összesen 13 500 milliárd forintnyi nem létező brazil államkötvényt tüntetett fel a mérlegében.
A cégek az adótartozásuk rendezése esetén mentesülnek a kamatok és a büntetőkamatok megfizetése alól Romániában.
Az XXXLutz Lakberendezési Kft. beolvadt az MMXH Lakberendezési Kft-be, így már egyesült erővel próbálhatják lenyomni a JYSK-öt. Tavaly csak egy hajszálon múlt.
A bevallás szerint a vizsgált évet veszteséggel zárta, mivel a halértékesítésből befolyt bevétele alacsonyabb volt, mint az áru beszerzési értéke.
A processzorgyártó vállalat jelentős bevételi növekedést ért el az elmúlt három negyedévben.
Már most nyilvános, hogy hol, mikor és milyen vállalkozásoknál várhatók ellenőrzések július végén és augusztus folyamán.
Volt év, amikor közel egymillió forintot költött el családjával a balatonfüredi Hotel Annabellában.
Jelentős drágulással kell számolniuk azoknak, akik szeretnének reklám nélkül YouTube-ot nézni.
Az Apple lett a világ legértékesebb technológiai márkája 2024-ben, megelőzve a tavalyi vezető Amazon.com Inc.-t.
A Lay's márka a második helyre jött föl a rangsorban a tavalyi harmadikról, miután a márkaérték 9 százalékkal, 12 milliárd dollárra emelkedett.
Néhány hónapon belül zártkörű részvénytársaságként folytathatja működését a Kulcs-Soft Nyrt.
Némi megütközést váltott ki az autósok körében az, hogy az aktív felfüggesztést csak havi előfizetéssel lehet a BMW-nél igénybe venni.
Az Avon Products Inc. adósságrendezési eljárást indított, mivel képtelen fedezni a talkumot tartalmazó hintőporokkal kapcsolatos perek költségeit.
A hazai piac szereplőinek már most kell egy forgatókönyv arra az esetre, ha befektetések nélkül kellene boldogulniuk.
A bizonytalan millenniáloknak érdemes megtanulniuk, hogy a munkájuktól is elvárhatnak dolgokat. Csak ne vigyék túlzásba.
A ransomware csoportok “felelőtlennek és hanyagnak” nevezik a célpontjaikat.
2014 januárja és 2017 júliusa között mintegy 150 millió forintnyi adót csalt el a fagylaltos.