Éledezik a fővárosi ingatlanpiac? A befektetők már visszatértek
A tavalyi, kiemelkedő aktivitás után enyhébb lendülettel szerepeltek az ingatlanbefektetők idén.
A tavalyi, kiemelkedő aktivitás után enyhébb lendülettel szerepeltek az ingatlanbefektetők idén.
Az MNB 320 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a SAFIS EVO Inc.-re engedély nélküli befektetési alapkezelési tevékenység végzése miatt.
Kifejtette, hogy miért is lát óriási potenciált a luxusiparban és az RTL új Cápája azt is elárulta, milyen elvárásai vannak azokkal szemben, akikhez betársul befektetőként.
A mostani extrém inflációs környezetben különösen fontos, hogy optimális befektetésekben helyezzük el a rendelkezésre álló pénzünket.
"Először is az emberbe, aztán az iparágba és a jövőbe fektetek" - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Dr. Varga Eszter, a Cápák között új Cápája.
Hiába tudták úgy még februárban is, hogy maradhatnak, csak hitegetés volt az egész: a Tungsram újpesti gyárából mindenkit elküldtek.
Megjelent az Első Yard legújabb része, mely Korány G. Tamás befektető, korábbi gazdasági újságíró karrierjéről szól.
Ha nem érné meg nekik, akkor Tomán Szabina, Balogh Levente, Balogh Péter, Lakatos István és Moldován András nem szánná rá az idejét a műsorra.
A lemezek reneszánszukat élik: egyes darabok akár félmillió forintot is érhetnek. De vajon tényleg megéri belevágni a gyűjtésükbe?
Utánajártunk, hogy milyen hatással van a jelenlegi gazdasági helyzet a mentális egészségünkre és hogyan is tudunk spórolni.
Nagy tanulság: a semmivel, szimplán csak egy ötlettel nem érdemes nagybefektetők elé állni, mert megjáhatja, aki így tesz.
2023. január 8-án, vasárnap 19 órakor indul útnak a Cápák között című üzleti show 5. évada az RTL csatornáján.
A fővárosi ingatlanpiacon tavaly is jelentős volt a befektetési céllal vásárolt ingatlanoknak az aránya.
Keserü Ilona festménye 80 millió forintért, Maurer Dóra alkotása 60 millió forintért kelt el a Virág Judit Galéria árverésén
Előbb kisiparos lett, majd cukorkaipari vállalkozást alapított, és annak értékesítése után kezdett ingatlanokkal foglalkozni.
Azonnali tiltás, honlapblokkolás és számlazárolás jogosulatlan tevékenységek gyanúja miatt.
A befektetők elvárásai ellenére a vállalatok alig harmada tudja megfelelően bemutatni pénzügyi jelentéseiben, hogy milyen hatása lesz az éghajlatváltozásnak a működésére.
Warren Buffett és a többi tőzsdei nagyágyú egymásnak ellentmondó stratégiákkal menedzselte befektetéseit, mindnyájukban közös amúgy, hogy igazán nagy kockázatot nem vállaltak a második negyedévben.
Nem minden a pénz - vallja a világ egyik leggazdagabb embere, aki most elárulta, hogy szerinte ki az igazán sikeres.
Ha tulajdonosként úgy döntünk, hogy értékesítenénk társaságunk sok kérdés merül fel. A legtöbbször érdemes szakemberhez fordulni, de mi is összeszedtük mire érdemes figyelni.