Szabályosan kerüli a magyarok egy része a Balatont: mit tudhatnak, amit a többség nem?
30-40 százalékkal is kevesebb vendég fordul meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének adatai szerint a Balatonon.
30-40 százalékkal is kevesebb vendég fordul meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének adatai szerint a Balatonon.
A strand elsőként nyerte el a turisztikai minőségtanúsító testület által odaítélt "Magyarország kincsei” védjegyet a vízparti strand kategóriában.
Sok esetben a viharos szélben vízibiciklikkel, és SUP-okkal elsodródó fürdőzőket segítettek ki szorult helyzetükből az egyenruhások.
Az étkezőkocsi étlapja szerint a START Burger 2023-ban 1690 forintba kerül, míg tavaly még 1490 forint, 2021-ben pedig 1290 forint volt az ára.
Az éppen zajló Fishing on Orfű fesztiválon kifejezetten szolid árakkal találkozhatunk: van sör 800 forintért, lángos ezresért, koktél 1500 forintért, rövidital 1400 forintért.
A Balaton Sound az eddigi években is arról volt híres, hogy nem azért mennek oda az emberek, hogy olcsón berúgjanak, most viszont brutálisan megdrágult.
Délután az északkeleti határ térségében nem kizárt egy-egy zivatar előfordulása.
A Pénzcentrum vlogja, a CashTag arra volt kíváncsi, mennyibe kerül egy nap a Balatonnál, ha spórolósra vesszük a figurát, vagy épp ellenkezőleg, nem az árak alapján pihenünk.
Egyre inkább úgy gondolnak az emberek a magyar tavakra, mint a Balaton vagy a Velencei-tó, mint potenciális befektetési lehetőség.
Sokféle szempontból lehet rendkívüli az idei iskolakezdés, a szeptember elsejei dátum például meglehetősen meghökkentő, hiszen ez azt jelenti, hogy idén pénteken lesz az első oktatási nap.
A magánhajójárat az idei nyáron egyelőre kísérleti üzemmódban működik, a folytatás ennek eredményességtől függ majd.
A Pénzcentrum összegyűjtötte a 10 legkiválóbb éttermet a Balaton északi és a déli partról, hogy neked már ne kelljen keresgélni.
Extrém külsejű, őrületes sebességre képes, ún. super jet hajókra is lehet már jegyet váltani a Balatonon.
Kiemelt helyet kap annak a 6500 gyermeknek a táboroztatása, akik gyermekvédelmi szakellátásból és gyermekjóléti alapellátásból érkeznek a Balatonhoz az ország 114 intézményéből.
Elképesztő ingatlanhirdetést találtunk: a Balaton partján kínálnak egy mindössze 36 négyzetméteres garzonlakást 289 millió forintért.
Nem a Balaton a külföldiek legnépszerűbb úticélja a főváros után - derült ki a KSH adataiból. A nem magyar utazók inkább a fürdővárosainkat választják.
Balatonszemes polgármestere szerint a problémát már jelezték a szolgáltatónak, az E.ON pedig közölte, hogy dolgoznak a megoldáson.
Kiszámoltuk egy négytagú családnak mennyibe kerül egy nap Balaton szállás nélkül. Nem hittünk a szemünknek.
Az elmúlt tíz év alatt a nyertes fagylaltozók igazi turista zarándokhellyé váltak.
Más ágazatokhoz hasonlóan az elmúlt években a munkaerőhiány egyre nagyobb problémát jelent a strandi vízimentő munkakörben is.