Újabb, évközi béremelés jöhet az élelmiszerláncoknál: erre számíthatnak a dolgozók
Egyeztetést kezdeményez az ágazati párbeszédbizottságnál az idei kiskereskedelmi bérek újratárgyalásáról az érdekképviselet.
Egyeztetést kezdeményez az ágazati párbeszédbizottságnál az idei kiskereskedelmi bérek újratárgyalásáról az érdekképviselet.
Szeptember végén 1,8 ezer betöltetlen álláshelyet tartottak nyilván, számuk 43%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
Újabb videóra bukkant a Pénzcentrum, amelyben egy biciklis futár arról beszél, hogy mennyit lehet konkrétan keresni a FoodPandánál és a Woltnál óránként.
Bár dolgozói létszámban egyelőre az IKEA vezet, az átlagfizetés két bútorláncnál is magasabb lehet.
Az SZJA-levonás eltörlése önmagában közel 220 forinttal emelte a diákok órabérét.
132 ezer forinttal is többet kereshet egyik bolti eladó a másiknál üzlettípustól függően.
Immár a honatyák alapbére havi bruttó 1,3 millió forint, de bizottsági, és egyéb tisztségekkel ez bőven 2 millió fölé is kúszhat.
Idejétmúlt elképzelés, hogy csak azokban a szakmákban lehet jól keresni, amelyekhez diploma szükséges.
Ugyanaz a betanított munkás 2021 decemberében 454 ezer forintot keresett, 82 százalékkal többet, mint három évvel korábban.
A gyenge forint és az alapanyaghiány sem segít, a legnagyobb gondot mégis a szakképzett munkaerő hiánya jelenti.
A repülőtér-üzemeltető februárban sikeresen megállapodott az üzemi tanácsokkal és szakszervezetekkel az idei bérfejlesztés mértékéről.
Az idei évben a keresetek emelkedésének gyorsulására számítanak az elemzők a tavaly decemberi kereseti adatokat kommentálva.
Egy középiskolai tanár a garantált bérminimum 1,6-szorosát, egy törvényhozó, miniszter, államtitkár átlagosan több mint 5-szörösét kereste meg 2020-ban.
A 2021. évi nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 291 800, a kedvezményeket is figyelembe véve 300 500 forintot ért el.
Egyre gyakoribb, hogy a rátermettebbek maguk végzik el szinte a teljes felújítást, kezdve a villanyszereléstől a burkolási munkálatokon át a szobafestésig.
Az anya-lánya páros hivatalosan is dolgozhat cukrászként, sikeres vizsgát tettek. A Pénzcentrum most megnézte, mennyit kereshetne új szakmájában Győzike felesége és lánya.
Ötszörösére is nőhet a különbség az orvosok és az ápolók bére között a szakszervezet szerint.
A háztartások mintegy fele 5 százalék feletti inflációt vár a következő egy évre.
Eltolódás látszik a teljes nyugdíjállományban, aminek az évenkénti nyugdíjemelés csak az egyik magyarázata.
Az, hogy az országon belül költöznek az emberek stabil megélhetés reményében nem újdonság, ám ez a trend felgyorsult az utóbbi években.