Keményen perkálnak az autósoknak a magyar bíztosítók: ez késztetí őket erre
Ugyan az autóbiztosítások költsége az utóbbi 2 évben nem változott jelentősen, a kárráfordítások mértéke viszont nőtt.
Ugyan az autóbiztosítások költsége az utóbbi 2 évben nem változott jelentősen, a kárráfordítások mértéke viszont nőtt.
A 84-es főút Sárvárt elkerülő szakaszán gyakoribb ellenőrzésre kell számítani
Bár a négyévszakos abroncsok piaci részesedése folyamatosan növekszik, azért a legtöbb autós még mindig két szettet használ az autózáshoz; egy nyárit és egy télit.
Csaknem egymillió autót kellene levizsgáztatni júliusig a lejáró mentesítő rendelet miatt, ami nagyjából lehetetlen feladat a Magyar Autóklub szerint.
A nyár folyamán megnő az autómentést és a helyszíni javítást igénylő riasztások száma. A legtöbb gondot műszaki meghibásodás okozza.
A felfrissített 3-as széria legolcsóbb példányainak ára csak éppen nem lépi át a 15 millió forintos lélektani határt.
Több lépcsőben bővíti a fizetős parkolási zónákat Újbuda önkormányzata, így az Infoparknál, és Kelenföldön sem lehet majd ingyen megállni.
Újra drágultak a taxitarifák. Metál Zoltán szerint lesz ugyan lemorzsolódás az utasszámban, ám ez csak ideiglenes.
A hosszabb rendszámok a járműállomány fokozatos megújulásával, felmenő rendszerben váltják majd fel a régieket.
Nem a Suzuki helyezte forgalomba a legtöbb autót májusban, és ezzel az éves összesítésben is lekerült az első helyről.
Egy nemrég készült felmérés szerint minden 6. magyar autós szívesen váltana elektromos vagy hibrid meghajtású autóra.
Évekig is eltarthat az autóipar talpraállása, a helyzet a járvány, a chiphiány és az ukrajnai háború miatt kaotikus.
"Technikai okok miatt" zárva volt hétfő délelőtt az Auchan egyik önkiszolgáló töltőállomása, azt egyelőre nem tudni, hogy az új szabályok állnak-e a háttérben.
Óriási a szakadék a magyarországi fizetések között, autókban mérve is. A szociális ellátásban dolgozóknak már egy Suzuki S-Cross is csak álom maradhat.
Összegyűjtöttük a legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb cikkeinket a 21. hétről.
Az A2 jogosítvány mennyi idő alatt szerezhető meg és az A2 jogosítvány milyen motor esetében használható? Hány köbcentis motorra jó az A2 jogosítvány, mit kell tudni róla?
Komoly fertőzést kockáztat az, aki nem ügyelt kellőképpen a karbantartásra, ugyanis az autó szellőzőrendszere csúnya betegségek táptalaja is lehet.
2010 óta történt vasúti átjárós balesetekben 15 vasutas vesztette életét, és többen súlyosan sérültek.
A csütörtöki bejelentés hatására, miszerint péntektől már csak magyar rendszámú autók tankolhatnak hatósági áron, sorok alakultak ki a magyar határhoz közeli kutatnál.
Hajó jogosítvány kategóriák, gépkezelői jogosítvány kategóriák, motor jogosítvány kategóriák: milyen jogosítvány kategóriák vannak, mik a jogosítvány kategória korlátozások?