280 forintos kilométerdíjat, egységes autókat hozhat a pesti taxisrendelet
Megalkothatja saját taxisrendeletét Budapest, ha a képviselők a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén megtárgyalják és elfogadják az erről szóló javaslatot.
Megalkothatja saját taxisrendeletét Budapest, ha a képviselők a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén megtárgyalják és elfogadják az erről szóló javaslatot.
87 milliárd forintból fog idén több mint 600 kilométernyi mellékutat felújítani a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Ebben az évben Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megyében valósul meg az útfelújítási program.
Hatvan helyen felújítja a buszmegállók burkolatát a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), így a beálló járművek által keltett zaj alacsonyabb lesz.
Közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban áprilisban alkalmazható üzemanyagárakat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Szerdától bruttó 3 forinttal emeli a MOL a benzin nagykereskedelmi listaárát, míg a gázolaj ára 4 forinttal emelkedik.
Már nincs elzárt település, nincs járhatatlan út, és sok településen visszaállt a vízszolgáltatás is - jelentette be Pintér Sándor vasárnap délután Budapesten. A belügyminiszter elmondta, az általa vezetett tárca Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére hétfő estére elkészíti a rendkívüli időjárás miatt kialakult katasztrófahelyzet tapasztalatairól szóló jelentését.
Szombat estére javult a közlekedési helyzet az országban, azonban több útszakasz még mindig, már napok óta járhatatlan, és több tízezrek vannak még áram nélkül.
Megindult a forgalom szombat délelőtt az M1-es autópályán Hegyeshalom felől Budapest irányában, országszerte azonban még számos út járhatatlan a hóátfúvások miatt, így sok települést továbbra sem lehet megközelíteni. A vonat- és a buszközlekedés lassan helyreáll. Több tízezer fogyasztónál azonban még mindig nincs áram az elmúlt napok rendkívüli időjárása miatt.
Csütörtök estétől okoz komoly fennakadásokat a márciusi havazás Magyarországon. Péntek délutánra javult valamelyest a helyzet: északkeleten a hófúvás és a szél is enyhült, így ott mérsékelték a korábban kiadott riasztásokat. Az erős hófúvás miatt jelenleg öt dunántúli megyében van még érvényben a legmagasabb fokú, piros riasztás: Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém, Somogy és Zala megyében.
Szerdától bruttó két forinttal csökkenti a MOL a benzin nagykereskedelmi listaárát, míg a gázolaj ára most nem változik. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 408,6, a gázolajét pedig bruttó 413,6 forintért adja majd a kiskereskedőknek.
Péntektől bruttó három forinttal csökkenti a MOL a benzin nagykereskedelmi listaárát, míg a gázolaj ára most nem változik.
Szerdától bruttó hat forinttal csökkenti a MOL a benzin nagykereskedelmi listaárát, míg a gázolaj ára két forinttal kerül lejjebb. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin és a gázolaj literjét is bruttó 413,6 forintért adja majd a kiskereskedőknek.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kiírta azt a közbeszerzési eljárást, amelynek győztese építi ki és üzemelteti majd az új kerékpáros közösségi közlekedési rendszert, ismertebb nevén a Bubit. A tervek szerint a beruházás keretében Budapest belvárosában a BKK a Főváros Önkormányzata és az Új Széchenyi Terv forrásainak támogatásával sok nagyváros sikeres példájához hasonló kerékpáros közösségi közlekedési rendszert épít ki.
Változik a parkolási rend Budapest több kerületében. Várakozási övezet lesz például a Gellérthegy I. kerületi oldala, a Margitszigeten pedig csökken a díjmentes időszak.
Péntektől újabb bruttó három forinttal emeli a MOL a benzin nagykereskedelmi listaárát, míg a gázolaj ára most sem változik. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 419,6, a gázolajét pedig bruttó 417,6 forintért adja majd a kiskereskedőknek.
Jelentős kárt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság hét személy ellen, akik egy tankoló kártyát jogosulatlanul felhasználva közel 33 millió forintos kárt okoztak.
Szerdától bruttó három forinttal emeli a MOL a benzin nagykereskedelmi listaárát, míg a gázolaj ára most nem változik. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 416,6, a gázolajét pedig bruttó 417,6 forintért adja majd a kiskereskedőknek.
A 12 évhez közelítő átlagéletkorú magyarországi autópark a céges járművek korosodását is jelenti. Ez pedig a szervizköltségek, a környezetterhelés és adott esetben a magasabb hajtóanyagszámla révén a cégek eredményességére is kihat, így érdemes átgondolni, nem jobb-e egy korszerű, garanciális, új autó. Az autóbeszerzési szokásokat megfigyelve az derül ki, hogy a hazai vállalkozások jelentős része továbbra sem a teljes használati időre vetített ráfordítások nagyságát, hanem a beszerzési árat veszi figyelembe a döntés meghozatalakor.
A főváros egyes kerületeiben egyre gyakrabban tűnnek fel olyan tolvajok, akik a legkorszerűbb technikai eszközöket használják a gyanútlan állampolgárok értékeinek megszerzéséhez - hívja fel a figyelmet a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya.
A Nemzeti Infrastruktúra Zrt. (NIF) kiírta a közbeszerzési eljárást az Esztergom és az M1 autópálya közötti útszakasz megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.