Autópálya matrica árak 2025: az országos és a vármegyei matrica is drágul jövőre
Érdemes előre tervezni, hiszen már most lehet tudni, menyibe fognak kerülni 2025-ben az autópályamatricák Magyarországon.
Érdemes előre tervezni, hiszen már most lehet tudni, menyibe fognak kerülni 2025-ben az autópályamatricák Magyarországon.
Október első hetéig befejeződött a napraforgó betakarítása, és végéhez közeledik a kukoricáé is.
A közúti balesetekben elhunytak száma az EU-tagországok között 2023-ban Franciaországban (3167), Olaszországban (3039), Németországban (2839) és Lengyelországban (1893) volt a legnagyobb.
A januártól életbelépő szigorítások hatására a gyártóknak egyre nehezebb lesz megfelelniük az új követelményeknek.
A múlt héten hivatalossá vált, hogy a Schaeffler sikeresen lezárta a Vitesco Technologies felvásárlását.
Szeptemberben több mint 9000 új autó kapott magyar rendszámot, éves szinten már több mint 89 ezer forgalomba helyezésnél járunk, ami lényegesen jobb az utóbbi 2 év számainál.
Emelkednek a beszerzési árak, ezért jelentős üzemanyagár-emelkedést tapasztalunk csütörtöktől a kutakon.
A Hyundai Motor Group dél-koreai autógyártó két évvel az építkezés elindítása után megkezdte az elektromos járművek gyártását.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság folytatja az intenzív sebességmérést.
Szakértők kiderítették, melyek a legnépszerűbb, 7-9 üléses használt autók.
A szakértő a kerékpárosok, motoros rollerek és egyéb elektromos közlekedési eszközök esetében is javasolná a kötelező védőfelszerelések bevezetésének vizsgálatát.
Felkavarhatja a hazai és az európai állóvizet a kínai Dongfeng családi egyterűje - a szegmenst mindenképp fel fogja, mivel az gyakorlatilag nem létezik már. Köszi, SUV-őrület!
A benzin nagykereskedelmi ára 3 forinttal, a gázolaj ára 6 forinttal lesz drágább keddtől.
A rendőrök 2024. október 7. és október 13. között ismét fokozott közúti ellenőrzéseket tartanak Magyarország közútjain.
Az idei második negyedévben a 19-29 éves fiatalok 38 százaléka mondta azt, hogy van saját személygépkocsija.
Októberben 9 796 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami az egy évvel ezelőtti 9 032-es mennyiséghez képest 8,5 százalékos növekedést jelent.
Lezárásokra és forgalomkorlátozásra kell számítaniuk a fővárosban közlekedőknek ezen a hétvégén.
2025. január 1-től új károsanyag-kibocsátási határértékek lépnek hatályba az Európai Unióban.
Vasszigorral készül lecsapni a kormány az új autókat árusító kereskedőkre, de vajon tényleg ennyi eset lenne az országban?
Sok európai országban, brutálisan büntetik a gyorshajtást, aminek nagyon nagy visszafogó ereje van, Magyarországon azonban nem ez a helyzet.