Undorító kínai büfét záratott be azonnal hatóság: sokkoló körülmények közt készültek az ételek
Megdöbbentő higiéniai körülményeket találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy kecskeméti kínai étteremben,
Megdöbbentő higiéniai körülményeket találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy kecskeméti kínai étteremben,
Hét és félmillió forint értékű cigarettával kitömött bőröndöket szagolt ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának Gucci nevű keresőkutyája.
Hatezer doboz zárjegy nélküli cigaretta került elő egy Hajdú-Bihar vármegyei lakás garázsából.
Költségvetési csalás bűncselekmény miatt is felelnie kell, annak a zöldség- és gyümölcskereskedőnek, akinél több mint háromszáz liter pancsolt párlatot találtak.
A bevallás szerint a vizsgált évet veszteséggel zárta, mivel a halértékesítésből befolyt bevétele alacsonyabb volt, mint az áru beszerzési értéke.
Akik elektronikusan tartják a kapcsolatot a NAV-val, azok tárhelyükön, akik pedig papíralapon, azok a postaládájukban kereshetik az adószámla egyenlegéről szóló dokumentumot.
A magánszemély és az egyéni vállalkozó ügyfeleinek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) júniustól folyamatosan küldi az adószámla-értesítőket.
Már most nyilvános, hogy hol, mikor és milyen vállalkozásoknál várhatók ellenőrzések július végén és augusztus folyamán.
Nagyon sokat kockáztat az, aki elfelejti bejelenteni az alkalmi munkavállalóját
A keresőkutya találta meg a csempészcigit, a NAV munkatársai pedig azonnal akcióba léptek egy budapesti piacon.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei civil ruhát öltve vették szemügyre a Bács-Kiskun vármegyei piac kínálatát, ahol egy apa-fia páros dőlt be hamis parfümmel és feketepiaci dohányáruval.
Augusztus 21-től lép hatályba a kód átadásának új szabályozása, felkészülnek a kereskedők és az online számlázórendszerek
Több mint 157 millió forint értékben foglalt le autókat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Kiperelt kérések: magánszemélyek bankszámláiról is kimutatásokat kért a Szuverenitásvédelmi Hivatal.
Az egyik gyanusított állítólag folyamatosan járta a környékbeli erdős utakat és területeket, onnan szedte össze az elhasznált darabokat.
Nemcsak az illatszerek feliratai, hanem a silány minőségű csomagolásuk is arról árulkodott, hogy a termékek hamisítványok.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága visszatérően ellenőrzi a jövedéki kis- és nagykereskedőket.
Július utolsó napján egyszerre többen is buktak illegális fémkereskedelemmel Hajdú-Bihar vármegyében.
A lakáskiadáshoz nem kell feltétlenül adószámot kiváltani, hacsak a bérbeadó nem választ valamilyen adószámhoz kötött gazdálkodási formát.
A korábbi évekhez hasonlóan nemcsak a pihenni vágyók egyik kiemelt úticélja a Balaton partja és a környező települések, hanem a NAV revizorainak is.