14 éve nem volt ilyen ár-vérengzés Magyarországon: ezek a termékek 30-40%-kal drágábbak, mint tavaly
2007 óta nem volt Magyarországon olyan mértékű infláció, mint most. Ez pedig durván meg is látszik rengeteg termék árán.
2007 óta nem volt Magyarországon olyan mértékű infláció, mint most. Ez pedig durván meg is látszik rengeteg termék árán.
Az újraindítás mentén számos újlakás-projekt lépett megvalósítási szakaszba, amely érzékelhető az égetett kerámia és a fehér falazati szerkezetépítő anyagok iránti kétszámjegyű keresletnövekedésben.
Az előző évekhez hasonlóan a Pénzcentrum idén is kilátogatott a főváros két legismertebb vásárára.
A minőségi élelmiszer-előállítás kihívásai
Felfüggeszti ügyfelei ellátását a JAS Budapest Zrt. áramszolgáltató, a vállalat egyik legnagyobb ügyfele a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft.
Az már most látszik, hogy hosszú árstagnálás után, 2021 bizony a drágulás éve lesz Magyarországon.
Bődületesen kilőttek az erdei gombák árai az elmúlt években Magyarországon.
A nemzetközi árváltozások és a hazai kormányzati intézkedések nyomán az augusztusi rekordszintek után már elindult a korrekció az építőanyagok árait illetően.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) július végén indított gyorsított ágazati vizsgálatot a kerámia-falazóelemek hazai piaci folyamatainak feltárása érdekében.
A hét eleje óta töretlenül nő az alumínium tőzsdei jegyzése. Többsíkú a baj, elég nagy lehet a probléma.
A legfrissebb statisztikák szerint a napraforgó étolaj ára brutálisan kilőtt Magyarországon.
A GVH nyilvánosságra hozta a kerámia-falazóelemek hazai piacán folytatott, gyorsított ágazati vizsgálatának jelentéstervezetét.
A világban jelenleg egy tartósan magasabb inflációs környezet van kialakulóban. Vajon mi lesz ebben a helyzetben Magyarországon, és mibe érdemes ilyenkor fektetni?
Egy évtizede nem mértek hasonló fokú drágulást az új autók piacán, mint tavaly.
Egy év alatt durván kilőtt a kinyitható asztalok, és a kanapék átlagára a magyar boltokban.
A GVH elnöke szerint gyakorlatilag vadnyugati helyzet van ma a hazai építőanyag-piacon.
Rekordmagas a repce ára, emiatt várhatóan drágább lesz az étolaj, a margarin és a bioüzemanyag is.
Az OTP várakozásai szerint az infláció csökken, de továbbra is magas marad. A forint viszont erősödhet az euróhoz képest.
Nem elég, hogy az infláció majd 10 éve volt utoljára olyan magas Magyarországon, mint mostanság, néhány termék és szolgáltatás ára még sokkal durvábban emelkedik.
Szakértők szerint számítani lehet arra, hogy a szállítási díjak növekedése a szállított termékek fogyasztói árában is visszaköszön majd.