Vidéken portyáznak a nyomor vámszedői: így dúl a kisboltokban 2023-ban az uzsora-maffia
Meg szerettük volna tudni azt is, hogy a megélhetési válság vajon tényleg elérte-e az országot és a szegényebb magyarokat - döbbenetes válaszokat kaptunk.
Meg szerettük volna tudni azt is, hogy a megélhetési válság vajon tényleg elérte-e az országot és a szegényebb magyarokat - döbbenetes válaszokat kaptunk.
Januárban meghaladhatja a 25 százalékot az infláció Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerint. A GKI szerint az árak a jövőben is emelkedni fognak.
Rég nem látott nehéz évvel néz szembe az építőanyag kereskedelem. Több oldalról is nehéz helyzetbe került a szektor.
A miniszterelnök elmondta, február végére, márciusra már látható lesz a kormány lépéseinek hatása az infláció ellen.
Az okok szerteágazóak, és nehéz pontosan egyet kiemelni, ami teljesen indokolná ezt a mértékű különbséget.
Miközben Magyarországon az egy kilós Barilla tészta több mint 2000 forint, addig Olaszországban és Franciaországban 600-800 forintba kerül.
Hiába nőttek az elmúlt fél évtizedben magasan a keresetek Magyarországon, 2022-ben annyira eldurrant az infláció, hogy jóval kevesebb élelmiszert tudunk vásárolni.
Várhatóan óriási drágulással lehet majd szembesülni az ársapkákkal ellátott élelmiszerek körében, ha az azokra vonatkozó árstopot feloldják.
Tovább emelkedtek az élelmiszerek árai Magyarországon, és az Eurostat adatai szerint majdnem elérték az 50 százalékos inflációt decemberre.
Január elején nőtt a zsákos hagyma nagykereskedelmi ára, ami további áremelkedés hírnöke lehet.
Az Általános Szerződési Feltételekben szerepel, hogy joguk van hozzá, sok magyart mégis váratlanul érhet.
A büfékocsisok a kínálatukban szereplő termékek árát átlagosan 30 százalékkal növelték, mert reagálni kellett az árváltozásokra.
Egy év alatt mind a zsír, mind a kenyér átlagára több mint 100 százalékkal emelkedett Magyarországon.
Egyre kevesebb sertéshúst fogyasztunk, aminek mostanra egyértelműen a durván megemelkedett ár az oka.
Ha azt hittük, 2023-ban már nem jöhet rosszabb, akkor nagyot tévedtünk: az elemzők szerint csak tovább emelkedett az infláció.
Nagyon úgy néz ki, hogy lassan a nagypolitika is felkészül az élelmiszerárstopok kivezetésére - legalábbis erre engednek utalni az Iparkamara elnökének szavai.
A földön a legolcsóbb 1 gigabájtnyi mobilinternet 1000-szer (!) drágább, mint a legdrágább. Kelet-Európa viszont a világ régiói közül nagyon olcsónak számít.
Úgy tűnik, megvan az a termékcsoport, melynek brutális drágulása nagyban belejátszik az élelmiszerárak emelkedésébe.
A jelentős minmálbér-emelések ellenére is csökkent a magyar fizetések értéke európai összehasonlításban.
Az év elején sokan ülnek le a főnökükkel átbeszélni a tavalyi teljesítményüket, erre pedig minden munkavállalónak érdemes jól felkészülnie.