Itt a újabb bejelentés: emelik a Napenergia Plusz Program keretösszegét, sok család járhat jól
A többletfinanszírozással az eredetileg kalkulált 15 ezer helyett összesen akár több mint 25 ezer család részesülhet állami hozzájárulásban.
A többletfinanszírozással az eredetileg kalkulált 15 ezer helyett összesen akár több mint 25 ezer család részesülhet állami hozzájárulásban.
Az évi 6000 kilowattórának a jelentős részét a háztartás kénytelen lesz 5 forintért eladni, és kénytelen lesz helyette bizonyos mennyiséget vásárolni, 37 forintért.
A költségvetés májusban 49 milliárd forintos többlettel zárt, ami 2016 óta a legkedvezőbb májusi havi mutató.
Tavaly májusban indult az Erste Lakástakarék akár 30 százalékos kamatbónuszt fizető előtakarékossági rendszere.
Megszorítások is elképzelhetőek, ha nem sikerül lejjebb vinni az államadósságot a kívánt szint közelébe, és biztosan megérzik majd az emberek is, hogy ekkora a hiány.
Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma hivatalosan is kezdeményezte, hogy meginduljon marihuána veszélyes kábítószer státuszának megszűntésére vonatkozó eljárás.
A minisztérium adatai szerint 40 milliárdnál is több lesz a napelemekre adott állami segítség.
A nők körében meredeken emelkedik a magánegészségügyi szolgáltatást igénybe vevők aránya.
Csoportos létszámleépítés történt az Állami Számvevőszéknél. A leépítésben 42 alkalmazott érintett.
Jelenleg 47 ezren várnak tervezett műtétre, hangzott el a Kórházszövetség konferenciáján. Egy évvel ezelőtt 40 ezer beteg volt a várólistákon.
Komoly gondban van az orosz állami földgázkereskedő, durva mínusszal zárták az üzleti évet.
Az energiamegtakarítást célzó sikeres támogatási kérelem elkészítéséhez szakmai közreműködés szükséges.
200 milliárd felett volt a Posta árbevétele tavaly úgy, hogy több mint kétezerrel kevesebben dolgoznak az állami cégnél.
Folytatódik a magánegészségügy térnyerése, pedig komoly anyagi terhet jelent a családoknak
Keddtől tilos lesz vendégmunkásokat foglalkoztatni az állami szektorban
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott.
Annyira döcög a határállomások egymilliárdos informatikai rendszere, hogy külön eljárásrend került kidolgozásra a hibák kezelésére.
Az egyetemi-alapítványi és egyházi fenntartók nemcsak állami általános iskolákat és gimnáziumokat kívánnak átvenni, hanem szakképzési intézményeket is.
Az állami egészségügy egyre riasztóbb számokat produkál, tehát logikus lépés, hogy a magánszolgáltatókat is be akarja vonni a feladatellátásba.
Hivatalosan is megjelent az új lakáskorszerűsítési állami támogatás a kormány 2024 első féléves jogalkotási tervezetében.