18 °C Budapest

Így lehet tízezreket bukni a családi adókedvezmény miatt

2011. szeptember 5. 14:35

Több tízezer forintot kell visszafizetniük jövő tavasszal azoknak, akik középiskolai tanulmányaikat befejező gyermekeik után a nyári hónapokban is igénybe vették az adókedvezményt. Az ugyanis csak a középfokú tanulmányok befejezéséig jár. Az adóhivatal kéthónapos késéssel hívta fel erre a sajtó figyelmét, de a honlapján még mindig nem jelent meg a közlemény.

Kapkodhatják a fejüket a középiskolát befejező gyermekek szülei, akik elfelejtettek júliusban nyilatkozni a munkáltatójuknál, hogy kevesebb adókedvezményt vegyen náluk figyelembe. Az adóhivatal csak szeptember 2-án tájékoztatta a sajtót arról, hogy a családi adókedvezményben változások lehetnek, miközben az érintetteknek már júliusban módosítani kellett volna a nyilatkozataikat.

A jogszabály szerint a családi adókedvezményt azok után a gyermekek után lehet igénybe venni, akik részére családi pótlékot folyósítanak. A családi pótléknak két típusa van: a nevelési ellátás és az iskoláztatási támogatás. A nevelési ellátás a gyermek születésétől a tankötelezetté válása évének október 31. napjáig jár. A tankötelessé válás évének november 1-jétől már iskoláztatási támogatásnak nevezik.

Az iskoláztatási támogatás a közoktatási intézményben folytatott tanulmányok idejére jár, legfeljebb azonban annak a tanévnek a végéig, amelyikben a 20. életévét a gyermek betölti. Sajátos nevelési igényű gyermeknél 23 év a korhatár. Azt, hogy a gyermek sajátos nevelési igényű, minden év augusztus 31-ig lehet igazolni az iskoláztatási támogatást folyósító szervnél - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t a Magyar Államkincstár.

Ha a középiskolás gyermek után a tanév végétől nem járt iskoláztatási támogatás, akkor a szülője július havi jövedelméből már nem vehette igénybe utána a családi kedvezményt - hívta fel a sajtó figyelmét múlt pénteken megkésett közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Mindezek után nézzük, kit, milyen meglepetések érhetnek!

Induljunk ki egy háromgyermekes családból, ahol a legidősebb gyermek befejezi a középiskolát. A gyermekek utáni adókedvezmény szempontjából többféle státusza lehet.

1. Semmiben nem változik a helyzet, ha az említett gyermek érettségi után egy másik középfokú intézményben szakmát tanul. Akkor továbbra is kapja az iskoláztatási támogatást annak a tanévnek a végéig, amelyik során betölti a 20. életévét. Ekkor havonta 33 ezer forint adókedvezményt érvényesíthetnek utána és a testvérei után is a szülei.

2. A legbonyolultabb az a helyzet, amikor ugyanez a gyermek egyetemen tanul tovább. Ebben az esetben csak június végéig járt utána az iskoláztatási támogatás, a testvérei után pedig júliustól a kétgyermekesekre vonatkozó, alacsonyabb összegű családi pótlék járt. A szülők a júliusi jövedelmükből már nem érvényesíthették a középiskolai tanulmányait befejező gyermekük után az adókedvezményt. Az érintetteknek júliusban nyilatkozniuk kellett volna a munkáltatójuknak a változásról. Ebben az esetben július és augusztus hónapokra a két másik gyermekük után is csak 10-10 ezer forint adókedvezményt érvényesíthettek volna, szemben a korábbi 33-33 ezer forinttal. Vagyis az említett két hónapban összesen 92 ezer forinttal kevesebbet vonhattak le jogszerűen az adójukból két gyermek után. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az egyetemista gyerek után is jogosulatlanul vették igénybe a kétszer 33 ezer forint kedvezményt, akkor július-augusztusban összességében akár 158 ezer forintot is bukhattak, ha betartották a törvény rendelkezéseit.

Ha a szülők nyilatkoznak a Magyar Államkincstárnak a felsőfokú intézményben tanuló gyermekük hallgatói jogviszonyáról, akkor a két másik gyermekre a nyári hónapokra visszamenőlegesen megkaphatják az emelt összegű támogatást, mivel a család ismét háromgyermekesnek számít, csak a legidősebb után nem jár családi pótlék - tájékoztatott érdeklődésünkre a kincstár. Ezzel szemben az adóhivatal azt írja a sajtóközleményében, hogy "ha a gyermek felsőoktatási intézményben tanul tovább, akkor őt a hallgatói jogviszonyának kezdetétől a testvérei után járó családi kedvezmény összegének számítása során - tehát abból a szempontból, hogy a család háromgyermekesnek minősül-e - eltartottként figyelembe kell venni". Ebből az derül ki, mintha csak szeptembertől járna ismét emelt összegű családi kedvezmény a két kisebb gyermek után, de ez nem igaz, lévén, hogy az adókedvezményre való jogosultság együtt mozog a családi pótlékkal. Ha valaki jogszerűen járt el, akkor két hónapig kisebb összegű kedvezményt vett igénybe, a két hónapra járó különbözetet pedig az adóbevallásában érvényesíti majd.

3. Az egyetemista gyermek önálló jövedelemmel rendelkezik. Ebben az esetben az említett család csak a kétgyermekeseknek járó havi 10-10 ezer forintos kedvezménnyel csökkentheti az adóját, mert ekkor már nem lehet eltartottként sem figyelembe venni az egyetemistát a családi adókedvezmény kiszámításakor. Vagyis havonta 46 ezer forinttal kevesebbet vonhatnak le az adójukból a szülők.

4. Utóbbi érvényes arra az esetre is, ha a középiskolát befejező gyermek egyáltalán nem tanul tovább, függetlenül attól, hogy van keresete vagy nincs. A testvérei után a szülei csak a kétgyermekeseknek járó, 10-10 ezer forint adókedvezményt érvényesíthetik.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A jogosulatlanul igénybe vett adókedvezménnyel a jövő májusi személyi jövedelemadó bevallásokban kell elszámolni - mondta Angyal József okleveles adószakértő a Pénzcentrum.hu kérdésére. Tudomására jutottak olyan információk is, hogy egyes munkáltatók azzal riogatják a dolgozóikat, hogy vissza kell fizetniük az adókedvezményt. Ez nagy butaság - hangsúlyozta az adószakértő.

A munkáltatóknak ebben a helyzetben semmi teendőjük nincs, ők a munkavállalók nyilatkozatai szerint kötelesek eljárni. Legfeljebb annyit tehetnek, hogy tájékoztatják a munkavállalóikat a vonatkozó rendelkezésekről. Ha a dolgozó nem nyilatkozik arról, hogy kevesebb kedvezményt vegyenek figyelembe a nettó keresete kiszámításakor, akkor a munkáltatók nem tehetnek mást, mint levonják a magasabb összeget.

A kedvezmény megváltozásában érintett munkavállalók haladéktalanul módosítsák a nyilatkozataikat - hangsúlyozza Angyal József. Ha netán a jövő évi szja-bevallások ellenőrzésekor az adóhatóság megállapítaná, hogy a nyári hónapokban jogosulatlanul vették igénybe az adókedvezményt, a magánszemélyek hivatkozhatnak arra, hogy az adóhivatal nem tett eleget az adózás rendjéről szóló törvényben foglalt tájékoztatási kötelezettségének.

Az alacsonyabb jövedelműek azzal vigasztalódhatnak, hogy a kieső adókedvezményt az adójóváírásból pótolhatják, amit eddig azért nem tudtak érvényesíteni, mert a gyermekek utáni adókedvezmény levonása után már nem maradt adójuk, amiből az alkalmazotti kedvezményt is igénybe tudták volna venni.

Mennyire igazságos a családi adókedvezmény?

Az adószakértő szerint óriási hibája a családi kedvezménynek, hogy nem veszi figyelembe "a kis gyerek, kis gond, nagy gyerek, nagy gond" alapigazságot, mivel a felsőfokú intézményben tanulók után már nem lehet csökkenteni az adót. Nem nehéz átlátni, hogy három egyetemista gyermek iskoláztatása, eltartása sokkal többe kerül, mint három óvódásé. Angyal József szerint jelentősen át kellene alakítani a kedvezményt, amennyiben a kormány továbbra is fenn kívánja tartani az adórendszert torzító elemet.

Túlzónak tartja a három- vagy többgyermekesek esetén a gyermekenként havi 33 ezer forintos kedvezményt. Ehelyett igazságosabb lenne a rendszer, ha minden gyermek után 10 ezer forintot lehetne leírni az adóból, és a kedvezményt kiterjesztenék a felsőfokú intézményekben tanulókra is.

KATTINTS a személyi jövedelemadózásban szóba jöhető átalakításokról szóló cikkünkre! Ezt veheti még el a kormány a kispénzűektől

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm