Tesco, Danone, MOL: Te mennyiért dolgoznál nekik?

2011. május 24. 16:02 2 perc

Május közepére már szinte mindenhol lezárult a tavaszi toborzási szezon, a nagyobb vállalatok mostanra több ezer önéletrajzot gyűjtöttek be, melyek közül kiválaszthatják legújabb munkatársaikat. A szezonról elmondható, hogy nagy volt a mozgolódás, a korábbiakhoz képest több szabad pozíció került meghirdetésre.

A vállalatok egyre nagyobb figyelmet fordítanak megjelenésükre, munkáltatói arculatukra, hiszen tudják, hogy úgy tudják a leghatékonyabban elérni a tehetséges munkavállalókat, ha "benne vannak a köztudatban" és mindemellett vonzó módon tudják bemutatni önmagukat, termékeiket, szolgáltatásaikat. Erre természetesen főként a hazai multinacionális vállalatoknál van megfelelő energia és anyagi erőforrás, így nem csoda, hogy a HVG Állásbörze látogatók által legideálisabb munkahelynek tartott vállalatai is ilyen cégek közül kerültek ki.

Első helyen hazánk egyik legnagyobb beruházója, az AUDI Hungaria végzett, őt követte a MOL Nyrt. és a Bosch csoport Magyarország. A 4-9. helyen sorrendben a Tesco Globál Áruházak Zrt., a Danone Kft., a Vodafone, a GE , a Nestlé Hungária Kft. és a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. végzett.

Az persze nem elég, ha egy munkaadó vonzónak látszik, a tehetséges munkaerőt meg is kell tartani. A tavaszi állásbörze szervezői megkérdezték a látogatóktól, hogy milyen fizetéssel lennének elégedettek és melyek számukra a legfontosabb szempontok az ideális munkahely kiválasztása során.

 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

(Forrás: HVG Állásbörze)


A 7490 látogató 38,07százaléka 101 ezer és 150 ezer forint közötti havi nettó jövedelemmel lenne elégedett, 26,49 százalékuk számára pedig 151 ezer és 200 ezer forint közötti fizetés vonzó. A válaszadók mindösszesen 8,79 százaléka szeretne havi 300 ezer forintnál is magasabb fizetést kapni. A kérdőívből azt is megtudhatjuk, hogy az ideális munkahelyen a kiszámítható, fix fizetés mellett nagyon fontos tényezővé vált a munka-magánélet egyensúlyának biztosítása, az egyértelmű, világos elvárások és a hosszú távú elhelyezkedési lehetőség. A munkavállalók a legkevésbé vezetői felelősségvállalásra és önálló döntési jogkörre vágynak.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?