31 °C Budapest

Sokat bukunk a lakásbiztosításon

MTI
2011. május 20. 13:02

Magasabb összegű baleset- és felelősségbiztosítás, egyszerűbben intézhető lopáskárok, alacsonyabb éves díj - egyebek mellett ezek jellemzik az újonnan kötött lakásbiztosításokat, míg a régiek egyszerűbb szolgáltatással és évenkénti indexálással élnek tovább - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Amennyiben az ügyfelek annyira érzékenyek lennének a lakásbiztosítás díjára, mint az autós biztosításokéra, lényegesen olcsóbb termékek közül választhatnának a biztosítási évfordulókon. Eddig azonban a számok azt jelzik, hogy legtöbben kitartanak a meglévő, és évenként indexált - emelkedő díjú - biztosításuk mellett.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adatai szerint a 4,3 milliós magyar lakásállományból - négy évre visszamenőleg - gyakorlatilag 3 millió biztosított. Ezek összesített díja 2007-ben 74,6 milliárd, 2008-ban 80,1 milliárd, 2009-ben 81,7 milliárd, 2010-ben 83 milliárd forint volt, tavaly pedig már meghaladta a 84 milliárdot.

Ma már több internetes alkusznál is kalkulálható és összehasonlítható a lakásbiztosítások - egyes biztosítók által kínált - díja. A FBAMSZ azonban felhívja az érintettek figyelmét arra, hogy ha a biztosítási évfordulón biztosítót váltanak, előtte mondják fel a régi szerződést. A díj nem fizetés miatt megszűnt szerződéseknél ugyanis a biztosítók behajtják a meg nem fizetett díjat.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 9. 10:31
A Hazaiban Hirdetünk kampány arra hívja fel a figyelmet, hogy a reklámpénzek jelentős része ma globá...
Holdblog  |  2026. június 9. 10:15
Az elmúlt két évtizedben a BB tengely lakossága egyre kevésbé használja a buszt és a vonatot, a szem...
iO Charts  |  2026. június 8. 14:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Palantir részvény az elmúlt öt évben +460%-ot emelkedett, de az...
Bankmonitor  |  2026. június 8. 11:23
Továbbra sincs megállás a személyi kölcsönök piacán: nemcsak a kereslet maradt erős, a hitelek össze...
NAPTÁR
Tovább
2026. június 9. kedd
Félix
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?