Nyomorgó tanárok, nyomorgó orvosok országa lettünk - Íme a számok

Pénzcentrum
2011. május 19. 12:32

Több tízezer forinttal csökkentek a nettó átlagbérek a közszférában. Az egészségügyben dolgozók 22 ezer, az oktatásban alkalmazottak pedig 16 ezer forinttal vihettek kevesebbet haza. Hiába az ígéret, szinte semmit nem ért a bérkompenzáció.

Nem sikerült a tavalyi szinten tartani a nettó kereseteket a közszférában. A KSH által közölt adatok szerint a közigazgatásban, védelemben, társadalombiztosításban dolgozók átlagosan 11 ezer forinttal kevesebbet vittek haza az első negyedévben, mint tavaly ilyenkor.

Az oktatásban dolgozók nettó átlagfizetése 16 ezer forinttal csökkent. Igaz ez akkor is, ha csak a szellemi foglalkozásúakat nézzük meg. A tanárok a tavalyi első negyedévben átlagosan nettó 152 618 forintot kaptak, most pedig csak 136 844 forintot.

Kriminális a helyzet az egészségügyben

Az egészségügyben dolgozók helyzete még siralmasabb. A már eleve is alacsony keresetük egy év alatt drasztikusan csökkent. A KSH adatai szerint 2010. első negyedévében még 130 146 forint volt a havi átlagbér ebben a szektorban, egy évvel később pedig mindössze 118 118 forint. Az ágazatban alkalmazott szellemi foglalkozásúak tavaly ilyenkor még 140 ezer forintot kaptak kézhez, most viszont már csak 127 ezret.

A közszférában január-márciusban összességében 8,9 százalékkal csökkentek a bruttó átlagbérek. A visszaesés abból is adódik, hogy tavaly januárban és márciusban eseti kereset-kiegészítést kaptak a közalkalmazottak, köztisztviselők. Idén január-március közötti időszakban a teljes munkaidősök mintegy 47 százaléka átlagosan havi 5200 forint juttatás kapott ezen a címen. A kompenzáció mindössze 1,1 százalékkal ellentételezte a bruttó bércsökkenést. Ezzel szemben a versenyszférában átlagosan 5,8 százalékkal nőttek a bruttó keresetek.

A bankárok vígan élik világukat

Gazdasági válság, bankadó ide vagy oda, a pénzügyi, biztosítási szektorban márciusban jól megnyomták a ceruzát a béremelésekkor. Az első két hónapban 451 900 forint volt ebben a szektorban a bruttó átlagfizetés, ami 3,1 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál. A január-márciusi időszakban viszont már 500 199 forintra nőtt a bruttó átlagbér, ami 14 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában rögzített értéket.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az elmúlt hónapban mért adatok szerint a pénzügyesek havi nettó átlagkeresete 34 ezer forinttal volt magasabb, mint tavaly az első két hónapban. Most viszont már 71 ezer forinttal többet, átlagosan nettó 320 ezer forintot vittek haza.

Agyonvágta az alacsonyabb béreket az új adótábla

Mindez jól modellezi, hogy az idei adószabályok egyértelműen a magasabb keresetűeknek kedveznek. Még a 4 százalékos várható infláció mértékével megegyező béremelés mellett is csökken a nettó fizetésük azoknak, akik bruttó 300 ezer forintnál kevesebbet keresnek. Márpedig szakértők szerint az egészségügyben és az oktatásban dolgozók 80 százaléka ez alatt a bérszint alatt van.

Hozzátartozik, hogy a KSH egyelőre még nem veszi figyelembe a számításainál a gyermekek utáni adókedvezményt, amellyel együtt lényegesen kedvezőbbek lehetnek a nettó kereseti adatok. Szakszervezetek szerint ugyanakkor a kedvezmény figyelembe vétele nemhogy javítja, hanem torzítja a statisztikát. Az elvégzett munkáért kapott bérnek ugyanis függetlennek kell lennie attól, hogy valaki nevel-e gyermeket vagy sem.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem