16 °C Budapest

Ijesztő! Mérgezett kenyeret eszünk?

2011. május 11. 19:55

Az egészségügyi határérték többszörösét tartalmazó méreganyaggal, mikotoxinnal szennyezett lisztet vásárolt az egyik fővárosi Sparban a Figyelő. A fogyasztóvédők szerint az illetékesek agyonhallgatják az élelmiszerekben jelen lévő toxinok egészségügyi kockázatát - írja a lap.

A Figyelő független laboratóriumokban vizsgálatokat végeztetett el. Ezek tanúsága szerint a boltokban véletlenszerűen kiválasztott, nyolcféle búzaliszt közül az egyik - egy Spar üzletből származó - az F2 toxinból (zearalenon) a megengedett határérték több mint négyszeresét tartalmazta.

Két tótkomlósi termékben pedig DON toxinból mértek határérték feletti szennyeződést. Az utóbbi toxinból az ugyancsak véletlenszerűen kiválasztott tíz péksütemény közül a felnőttekre egy Auchanban vásárolt stangli, míg a kisgyermekekre további három termék - egy Auchanban beszerzett, illetve két Lipóti készítmény - bizonyult veszélyesnek.

"A megugrott toxintartalom drámai következményei hamar megmutatkoztak az állattenyésztésben" - mondta Magyar József, a szentesi Hungerit Zrt. vezérigazgatója. A cég saját integrációban nevelt baromfit dolgoz fel. A beszállítóktól vásárolt keveréktakarmány ugyan hivatalosan - a gyártó szerint - toxinmentes, de gyanús, hogy ugyanolyan összetételű takarmánnyal az egyik hizlalási időszakban gyorsan, a másikban feltűnően lassan fejlődnek az állatok. A fuzáriumgomba méreganyagai ugyanis lassítják a növekedést.

"Nagyon súlyos a helyzet" - állítja Pick László agrár-nagyvállalkozó. Nála a tenyészkocák tíz százaléka már elpusztult a fuzáriumos takarmánytól, és hullanak a malacok is. A tetemek boncolásakor látszik, hogy a máj, illetve a méregtelenítésben szerepet játszó belső szervek szinte felrobbantak.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A lap emlékeztet arra, hogy az Európai Unió tagállamai által működtetett, az élelmiszerek és takarmányok gyors riasztási rendszerén (RASFF) keresztül március 4-én német bejelentés érkezett arról, hogy a magyar Eredeti Ziegler Ostya Kft. sajtos tallérjában DON-toxin szennyezettséget találtak. Az élelmiszerelőállítónál végzett hatósági vizsgálat megállapította, hogy a bejelentésben jelzett tételek többségét egy németországi céghez szállították, kisebb részét pedig Magyarországon értékesítették.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem