Nem biztos, hogy a közbiztonság és a higiéniai körülmények romlására a boltok környékén a készpénzhasználat kivezetése a megfelelő válasz.
A Tesco az év végéig ezerre tervezi növelni a megváltozott munkaképességű alkalmazottainak számát a jelenlegi 500-ről.
A megváltozott munkaképességűek vagy fogyatékkal élők adminisztrációs, pénztáros, eladói, árufeltöltő, üvegvisszaváltó vagy akár osztályvezetői munkakörbe jelentkezhetnek, továbbá a vállalat speciális munkakörök létrehozásával is segíti munkavállalásukat. Az elfogadásuk és beilleszkedésük elősegítésére pedig az Ability Parkkal együttműködve tréningeket szervez a közvetlenül érintett munkatársaknak és vezetőknek.
A Tesco párbeszédet kezdeményezett több alapítvánnyal és civil szervezettel, hogy közösen találják meg az érintetteket, és gondoskodjanak a megfelelő elhelyezésükről. Az áruházlánc együttműködik a hallássérülteket, látássérülteket és mozgássérülteket képviselő országos egyesületekkel, a támogatott foglalkoztatást és komplex munkaerő szolgáltatást nyújtó szervezetekkel, az Ability Parkkal, valamint a 4M (Megoldás Munkáltatóknak és Megváltozott Munkaképességű Munkavállalóknak) programban részt vevő szervezetekkel.
A Tesco Magyarországon közel 24 ezer munkavállalót alkalmaz a több mint 200 áruházában.
Felülvizsgálhatja a kormány a rehabilitációs hozzájárulás rendszerét
Felülvizsgálhatja a kabinet a rehabilitációs hozzájárulás rendszerét a vállalkozók adminisztratív terheinek csökkentésére irányuló kormányzati program keretében úgy, hogy az alapelvek nem változnak.
Egy fideszes képviselő írásbeli kérdésére az Országgyűlés honlapján elérhető miniszteri, válasz szerint a kormány jelenleg annak lehetőségét vizsgálja, hogy a rehabilitációs járulék konstrukciójával milyen módon lehetne még jobban ösztönözni a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását, csökkentve ugyanakkor a munkáltatók adminisztrációs terheit.
Matolcsy György válaszában emlékeztet arra, hogy a törvény szerint a munkaadó a megváltozott munkaképességű személyek foglalkozási rehabilitációjának elősegítése érdekében köteles rehabilitációs hozzájárulást fizetni, ha az általa foglalkoztatottak létszáma meghaladja a 20 főt, és a megváltozott munkaképességű foglalkoztatottak száma nem éri el a létszám 5 százalékát.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Több alkalommal felmerült korábban, hogy a rehabilitációs hozzájárulás az eredeti célját nem, vagy nem megfelelően teljesíti, ezért felül kell vizsgálni a konstrukciót. A magyarországi vállalkozások döntő többségének (97,6 százalékának) nem okoz többletterhet a hozzájárulás, rájuk ugyanis nem vonatkozik fizetési kötelezettség, mert létszámuk 20 főnél kevesebb - fűzi hozzá válaszában a miniszter.
Mint kifejti, jelentősen nőtt a vállalkozások érdeklődése a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása iránt, ugyanis a rehabilitációs hozzájárulás jelenlegi összege összemérhető egy minimálbéren foglalkoztatott munkavállaló éves bérköltségével. A munkáltatónak reális alternatíva a megváltozott munkaképességű munkavállalók alkalmazása a rehabilitációs hozzájárulás megfizetése helyett. E miatt nem lenne szükséges a hozzájárulás alapelvének vizsgálata, hiszen az a jogkövető és egyben szociálisan érzékenyebb vállalkozási környezet kialakulását segíti elő, és elsődleges célja a megváltozott munkaképességűek integrált foglalkoztatásának ösztönzése.
A bürokrácia-csökkentő program feladata a vállalkozásokat terhelő bürokratikus terhek radikális csökkentése és a tisztességes vállalkozásokat támogató és versenyképes üzleti környezet kialakítása. A részletes szabályok kidolgozása jelenleg szoros együttműködésben folyik a vállalkozókkal és vállalkozói szervezetekkel.
Matolcsy György felhívta a figyelmet arra is, hogy a rehabilitációs hozzájárulás mértéke az elmúlt időszakban többször változott, 2011-ben a hozzájárulás mértéke évente 964.500 forint/fő. Jánosiné Bene Ildikó (Fidesz) azért fordult a miniszterhez, mert úgy véli, hogy az egészségügyi, elsősorban a fekvőbeteg-ellátó intézményekre a törvényi szabályozás jelenleg elviselhetetlen anyagi terhet ró.
A Széll Kálmán Terv részeként áprilisban bejelentett bürokrácia-csökkentő programban az olvasható, hogy a rehabilitációs hozzájárulást - másik öt adónemmel együtt - éves fizetési kötelezettséggé alakítják át.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







