Tavaly mintegy 118 ezer esetben nem került a felajánlott összeg az adózók által megjelölt helyre különböző technikai okok miatt. Ezáltal 600 milliótól estek el a szervezetek. Olyan hibák miatt, mint a több szervezet megjelölése, késedelmes adóbevallás -írja a Népszabadság.
A tavalyi évben az emberek 54 százaléka rendelkezett csupán az 1%-ról. Épp ezért a közel 30 milliárdos lehetséges felajánlásból csak 17 milliárd kerülhetett kiosztásra a civil szervezetek között. Az érdektelenség mellett az egy főre jutó felajánlott összeg is egyre csökken, míg 2009-ben átlagosan 6 ezer forint fölött volt, addig tavaly már ez 5500 forintot is alig érte el. Az adórendszer átalakításának hatására ez a jövően még jobban csökkenni fog. A kormány már tárgyal az egyházakkal a jövőbeni támogatásokról, a civilekkel egyelőre nem tudni mi lesz.
A legnépszerűbb szervezetek még mindig a beteg gyerekekkel foglalkozó alapítványok, közvetlenül utánuk népszerűségben az állatmenhelyek vannak. De egyre többen és egyre szívesebben ajánlják fel az egy százalékukat a saját gyerekük iskolájának, óvodájának.
Kiderült, mi tartaná itthon a magyar fiatalokat: még mindig sokan inkább mennének, haza sem jönnének
A megkérdezett fiatalok kétharmada örül a legutóbbi országgyűlési választás eredményének.
FRISS HÍREK
Több friss hír
12:33
FRISS TŐZSDEHÍREK
Több friss hír
november 6. 10:34
Brutális vérfürdő a tőzsdéken: hatalmas pofont kapott a techszektor, felfüggesztették a kereskedést
november 5. 17:34
Brutális vérfürdő a Wall Streeten: összeomlott a Nasdaq, a kriptopiacot és a techóriásokat is magával rántotta a pánik
november 5. 13:53
Megtört a forint szárnyalása: hirtelen fordulat jött a piacon
HR BLOGGER
hrdoktor | 2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli | 2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco | 2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem?
[...] Bővebben!
legacykft | 2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde | 2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 6. péntek
Lénárd
45. hét
HRCENTRUM legolvasottabb
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. november 6. 10:58

Pénzcentrum | 2026. november 6. 09:59

Agrárszektor | 2026. november 6. 11:28




