Újabb kilenc fővel nőtt azoknak az orvosoknak a száma, akik betegek adatait jogosulatlanul felhasználva kötszerekre, egyéb gyógyeszközökre kérték az egészségügyi alap támogatását - írja a Népszava.
A több száz millió forintos csalás ügyében már 16 embert gyanúsít a Nemzeti Nyomozó Iroda. Mivel a kör tovább bővülhet, a nyomozás befejezése még "nem meghatározható", a sértettek száma már több ezernél jár.
Az NNI még tavaly tavasszal indított eljárást üzletszerűen, különösen nagy kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt több gyógyszertár feljelentésére: az egyes orvosok által rendelt kötszerek mennyisége ugyanis feltűnően gyanús volt.
Az orvosmaffia módszere az volt, hogy betegek adatai, taj-számai alapján jelezték a gyógyszertáraknak, mennyi kötszerre van "szükségük"; a számlát ezekről a patikák be is nyújtották az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak, hogy az folyósítsa a gyógyeszközök árát. A kötszereket azonban "végül" nem rendelték meg, hanem a támogatást juttatták el az orvosoknak.
A betegek jogosulatlanul felhasznált adatai, taj-számai alapján megrendelt kötszerekre kért összeg már a 700 millió forintot is elérte.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







