18 °C Budapest

Problémás szélvédőmosó: félmilliárdot csaltak vele

MTI
2011. március 31. 11:02

Mintegy félmilliárdos adócsalás miatt zárolták egy cég számláját a pénzügyőrök - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtökön az MTI-vel.

Közleményük szerint saját információk alapján egyszerre tíz helyen negyven pénzügyi nyomozó tartott házkutatást Pest megyében. Ennek eredményeképpen a számlán található pénz mellett a cég Mercedesét, valamint teljes árukészletét is lefoglalták, amelyek együtt a teljes adóhiányt fedezik. Az elkövetői csoport vezetője előzetes letartóztatásban van.

Az adatok és a bizonyítékok arra utalnak, hogy az elkövetők 2008 végétől két hónapon át nagy mennyiségű szélvédőmosó folyadékot szállított Szlovákiába, majd az árut fiktív papírok felhasználásával visszaszállították Magyarországra, és eladták. Az árut Szlovákiából Magyarországra "szállító" és Magyarországon értékesítő cég hamis áfa-bevallást készített, bizonyos időszakokban pedig egyáltalán nem nyújtott be adóbevallást, így 2009-től 2010 végéig a cég majdnem ötszáz millió forintos adóhiányt halmozott fel.

Az adó- és vámhivatal az év első három hónapjában hat esetben leplezett le hasonló nagyságú adócsalást; a bíróság valamennyi adócsalót előzetes letartóztatásba helyezte - tette hozzá a NAV.

 

HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 18. vasárnap
Lukács
42. hét
Október 18.
Missziók Világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 18. 10:02