Postai alkalmazottat akart megvesztegetni egy 30 éves budapesti férfi. A két gazdasági társaságot ügyvezetését is ellátó férfi 1 napot késett a vállalata pályázati anyagának leadásával, a postai alkalmazott pénzért sem volt hajlandó korábbi dátummal feladni a levelét - írja az MTI.
A két gazdasági társaság ügyvezetőjeként dolgozó vádlott 2010. február 24-én egy határidőhöz kötött pályázati anyagot akart postára adni. Mivel a pályázat határideje az előző nap lejárt, elhatározta: megpróbálja elintézni egy Pécs környéki kispostán, hogy küldeményére előző napi bélyegző kerüljön.
A férfi egy község kispostájába ment és megkérte a hivatal vezetőjét, hogy küldeményét az előző napi bélyegzővel vegyék fel, ám erre ő még akkor sem volt hajlandó, amikor a feladó pénzt ajánlott neki.
A vádlott ezután újabb település postáját kereste fel, ám ott sem járt sikerrel: az alkalmazott még akkor is megtagadta a csomag szabálytalan felvételét, hogy a férfi ötvenezer, százezer, majd negyedmillió forintot kínált neki. A cégvezető egy harmadik falu kispostáján is próbálkozott, de kérését megtagadták. Pénzt itt már nem ajánlott fel. Végül Pécsen, szabályosan adta fel a csomagját, a vesztegetések miatt azonban később eljárás indult ellene.
A Pécsi Táblabíróság megalapozottnak találta az ügyben korábban eljáró Somogy Megyei Bíróság határozatát ahol első fokon félmillió forint pénzbüntetéssel sújtották.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Ha jól tippelt, 2,355 milliárddal lett gazdagabb
- Történelmet írt a Leverkusen a Bundesligában
- Már itthon is megvásárolható egy új eszköz, ami nagyon hasznos a cukorbetegeknek
- Szakértő: nem olyan gyakoriak az egyedi órák, mint gondolnánk
- Vitézy Dávid elkerítette saját magát a Népligetben
- Lépett a GVH, változtatnia kell a Vibernek