11 °C Budapest

Trükkös tolvajok: 40 autót törtek fel egyetlen éjszaka

2011. március 26. 17:02

Közel negyven gépkocsit törtek fel péntekről szombatra virradó éjszaka a főváros XX. kerületében, Pesterzsébeten.

Összesen 37 gépkocsit rongáltak meg, de az autókból semmit nem vittek el. A rendőrség nagy erőkkel megkezdte az elkövetők felkutatását - közölte Papp Judit, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

A leglopottabb autók listája: ezeket viszik a tolvajok

A közvéleménnyel ellentétben nem Kelet-Európa a legfertőzöttebb az autó lopási térképen. A toplistát Franciaország, valamint Nagy-Britannia vezeti évi 200-200 ezer eltulajdonított gépjárművel. Ennek ellenére Magyarországon is nagy számban tulajdonítanak el gépjárműveket évről évre. Hazánkban tavaly összesen 8740 autót lovasítottak meg a tolvajok. A statisztikák szerint bár kevesebb ez a szám mint 2009-ben, azonban magasabb, mint az azt megelőző 7 év adataihoz képest.

A legfertőzöttebb területnek hazánkban továbbra is főváros számít, az összes lopás 86%-át Budapesten követik el az autolopasok.hu statisztikái szerint. A lopási módokban komoly változás nem történt, továbbra is a roncsolásos, betöréses, beugrásos módszer vezet, de nőtt a kulcsduplikálásos esetek száma is. Napjainkban a lopott autók többsége donor, vagyis a megrendelő általában bontós, aki a hivatalos ár töredékéért árulja az alkatrészeket. A szétszerelt autók darabjai azonban nem feltétlenül a hazai feketepiacon találnak gazdára, ugyanis napjainkban már határokon átívelő bűnözési formáról beszélhetünk.

 

Magyarországon ellopott autók darabszáma (Forrás: ORFK)

 

A legfertőzöttebb budapesti terület az oldal statisztikái szerint a XI. kerület, de lapértesüléseink szerint ideális lehetőség adódik a tolvajok számára a rakpartokon, valamint a városszéli metrómegállók környékén található parkolókban is. E területeken a tolvaj pár napig figyelemmel kíséri szokásainkat és ha már betanulta napirendünket elindítja az akciót.

 

Legveszélyesebb budapesti kerületek 2010, az összes adat %-ában (Forrás:autolopasok.hu)

 

A tolvajok által leginkább kedvelt márkák és típusok listáját több év adatai alapján állította össze az autólopásokra szakosodott portál. A lista egyetlen szépséghibája, hogy csak azon eltulajdonított járművek kerültek be a statisztikába, melyekhez minden szükséges adat rendelkezésre állt. Ezzel együtt is érdemes egy pillantást vetni a végeredményre. A márkák szerinti lopási toplistát a Suzuki és a Volkswagen vezeti, őket a Toyota, a Renault és az Opel követi.

 

Leglopottabb autómárkák 2010, az az összes adat %-ában (Forrás:autolopasok.hu)

 

A típusok szerinti bontás értelmében, szintén a "mi autónk" modellje, vagyis is a Swift állt a legtöbb tolvaj célkeresztjében, de sokat loptak a Wolksvagen Golfokból, a Honda Civicekből, valamint a Renault Meganeokból, valamint a Toyota Yarisokból is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Leglopottabb autótípusok 2010, az összes adat %-ában (Forrás:autolopasok.hu)

 

Fontos megemlíteni, hogy egy korábbi felmérés szerint a lopások legfelkapottabb hónapjai éppen előttünk állnak, a tolvajok ugyanis tavasszal "dolgoznak" igazán aktívan. Ezért érdemes felkészülni minden eshetőségre, hisz sok lopás a tulajdonos felelőtlenségével magyarázható.

A tankolás alkalmával vagy a kapunyitás és rakodás közben az autóban hagyott kocsikulcs például igen jó alkalmat teremt a figyelmes tolvajoknak a gépjármű spontán eltulajdonítására.

Az sem szerencsés, ha feltüntetjük a lakáscímet az eladásra kínált autó hirdetésében, ugyanis a helyszín megadása a rossz szándékú ügyfeleket segítik.

Tökéletes biztonságot egymagában egyik védelmi rendszer sem nyújthat, ugyanis a tolvajok a legtöbb lopásgátló védelmi berendezést igen hamar hatástalanítani tudják, azonban ha minél több berendezéssel ellátjuk autónkat, akkor időben megnehezíthetjük a tolvaj tevékenységét. Az időtényező pedig a legtöbb tolvajnak ellensége, ugyanis így a leleplezésüket kockáztatják.

Ilyen berendezések lehetnek a Passzív elektronikus védelmi berendezések, mint például az indításgátló, vagy az immobiliser. A Mechanikus védelmi berendezések, mint például a váltózár, szelepőr, motorháztetőzár, vagy a kormány- illetve pedálzár. Vagy pedig az aktív és passzív utólagos megtalálást elősegítő berendezések, rendszerek, mint például a különböző riasztók, a Műholdas követési (GPS) rendszer vagy az elektronikus jeladó, valamint a szélvédő gravírozás.

A szakértők véleménye szerint a legnagyobb biztonságot a műholdas rendszerek nyújtják, amik a tulajdonos mobiltelefonján jelzik az autó helyzetét. Ezek között található már olyan a piacon, amit havi díj nélkül megvásárolhatunk. Ezekhez 100-150 ezer forintos áron bárki hozzájuthat.

Végezetül fontos kiemelni, hogy ellophatatlan autó nincs. Ezért mindenképp érdemes casco biztosítást kötni, ez ugyanis nyújthat némi segítséget ha már bekövetkezett a baj.

 

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm