Még közel két hónap maradt az személyi jövedelemadó bevallás határidejéig, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal még 3,5 millió darabot vár. Eddig több mint félmillióan kértek visszaigénylést, 40 milliárd forint összegben. A szuperbruttósítás nehezíti az adózók helyzetét, a NAV hamarosan segít egy tájékoztatóval.
A tavalyi évről szóló, 1053-as személyi jövedelemadó bevallást a hét közepéig mintegy egymillió 38 ezer darab bevallás érkezett be az állami adóhatósághoz - tájékoztat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A statisztikai adatok alapján az adóhatóság a tavalyi adóévről mintegy 4,5 millió magánszemélytől vár bevallást, és az előző évek adatai szerint ebből 700 ezer dolgozónak készítik el munkahelyén a számadást, vagyis a munkáltatói adó-megállapítást. Több mint 281 ezren kérték fel az adóhivatalt az egyszerűsített adóbevallás elkészítésére, nekik sem nem kell bajlódni a papírokkal, kitölti helyettük a NAV. Eddig mintegy 525 ezren kértek visszaigénylést a bevallásuk alapján, közel 40 milliárd forint összegben, az érintettek több mint fele már hozzá is jutott a pénzéhez, összesen 19 milliárdot utalt ki a NAV.
Tavaly jelentősen változott a személyi jövedelemadózás, és az új szabályok növelik a hibázás lehetőségét. Idén először tűnik fel a bevalláson a szuperbruttósításként elhíresült úgynevezett adóalap-kiegészítés. Érdemes figyelni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatalos honlapját (www.nav.gov.hu), mert a napokban jelenik meg egy példákkal kiegészített tájékoztató a szuperbruttóval kapcsolatos számítások elvégzéséhez.
További fejtörést okozhat, ha az adózónak olyan jövedelme volt, amit az igazolt bevételek és költségek alapján határoz meg, vannak ugyanis olyan esetek ahol a jövedelem teljes egészére, és van hogy csak a 78 százalékára kell számolni az adóalapkiegészítést. Változott a korábbi években megismert adótábla is tavaly: a 18 százalékos adókulcs 17 százalékra csökkent, amit 5 millió forintig lehet alkalmazni, az afeletti részre 32 százalék az adó.
Hihetetlennek tűnik, de még mindig a bevallás főlapján követik el a legtöbb hibát, általában azzal, hogy nem írják alá. Gyakran tüntetnek fel téves adóazonosítót, például a férj adóazonosítóját írja a be a feleség, vagy elírnak egy számot. Ilyenkor a bevallás sajnos hibásnak minősül, függetlenül attól, hogy számszakilag tökéletes a kitöltése.
Sokszor előfordul az is, hogy nem jelölik meg a bevallás főlapján, ha a visszaigényelhető összeget vissza szeretnék kérni az adózók. Ez nem kimondottan hiba, de utóbb csak külön átvezetési nyomtatvány kitöltésével juthat az adózó a pénzéhez, amit elkerülhetne, ha a bevallásán jelezné, hogy visszautaltatná az összeget. Érdemes figyelni rá, hogy a kifizető által levont adóelőleget a megfelelő, hasonlóan elnevezett sorba írják az adózók, ne adókötelezettségként tüntessék fel, ellenkező esetben ugyanis fizetniük kell.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Gyakran előfordul, hogy az adózó kéri a munkáltatótól az adómegállapítást, és utóbb beadja a 1053-as bevallását is, de erről nem értesíti a munkaadóját. Ilyenkor felesleges procedúrának teszi ki magát, mert adóvizsgálattal kell megállapítani, melyik "bevallás" az érvényes. Az egyszerűsített bevallásnál sokan rossz e-mail címet adnak meg, vagy olyat, amit pár hónap múlva már nem is használnak, erre is érdemes figyelni.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







