Szakértőkkel egyeztet az április közepén lejáró kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium - írja a Magyar Nemzet.
A lap információi szerint a tárcánál már körvonalazódik a tiltás meghosszabbításáról szóló jogszabály-módosítás. Egyelőre azonban még nincs végleges döntés, így jelenleg nem tudható, meddig akadályoznák meg az adósok utcára kerülését.
Jelenleg senkit nem lehet az otthonából elküldeni, a szabályok tehát azonos módon védik a devizahiteleseket, a közműtartozást felhalmozókat és a más típusú adóssággal küszködőket.
A Magyar Nemzet úgy tudja, ez a jövőben megváltozhat. A moratórium a lakáshiteleseket szinte biztosan védi majd, vagyis az érintetteket továbbra sem fenyegetné az utcára kerülés veszélye, de a kilakoltatási tilalom várhatóan nem lesz általános érvényű.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







