Érezhetően növekszik az érdeklődő ügyfelek száma a Tigáz budapesti irodájában, miután a héten megérkeztek az első számlák az eredetileg az Emfesszel szerződött fogyasztókhoz - mondta az InfoRádiónak a társaság ügyfélszolgálati vezetője. Postás Péter hozzátette: ők részletesebb számlát bocsátanak ki, mint a másik szolgáltató, és ez okozhat félreértéseket.
Nem az Emfesztől kapott utolsó számláján szereplő mérőállás, hanem részben becsült érték alapján kell fizetniük azoknak a fogyasztóknak, akik a földgázkereskedő működési engedélyének felfüggesztése után a Tigázhoz kerültek. A Tigáz ügyfélszolgálati vezetője elismerte: az lett volna az ideális állapot, ha az átadás-átvétel pillanatában mind az Emfesz, mind pedig az átvevő rendelkezik a mérőállással, ám mivel az adatok nem voltak meg, a január 13-án reggel 6-tól a mérőórák leolvasásának időpontjáig elhasznált gázmennyiséget meg kellett becsülni.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a leolvasás joga a területileg illetékes földgázelosztóhoz, a Főgáz Zrt.-hez tartozik, így az órák állását - január 13-a és február 4-e között - nem a Tigáz munkatársai végezték. A cég csak a Főgáz által biztosított adatok alapján számolhatott.
A problémát egy hallgató jelezte az InfoRádiónak, aki kifogásolta azt is, hogy az új, a Tigáztól kapott számlán nem szerepel a gáz köbméterenkénti ára, míg az Emfesztől érkezőkön ezt feltüntették.
Postás Péter szerint a bizonytalanságot az okozhatja, hogy míg az Emfesz egyszerűsített számlát bocsát ki, amelyen az elhasznált mennyiség szerint határozzák meg a végösszeget, a Tigáznak az egyetemes szolgáltatókra vonatkozó szabályok szerint kell összeállítania a számlát, és a fűtőérték utáni elszámolást feltüntetnie. A Tigáz számláinak értékét az új fogyasztók megváltozott bontásban találják: a cég az elhasznált köbmétermennyiségből számol vissza a fűtőértékre, majd azt szorozza az aktuális egységárral. Emellett szerepelteti az importkorrekciós tényezőt, a biztonsági készletezési díjat és az alapdíjat is.
A hallgató szóvá tette azt is, hogy számításai szerint a Tigáz drágábban adja a gázt, mint korábban az Emfesz, holott a cég azzal nyerte meg a 90 napra felfüggesztett szolgáltató ügyfeleinek ellátási jogát, hogy annak ára alá ígért.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Erről szólva az ügyfélszolgálat vezetője azt mondta: nem gondolja, hogy bármelyik új ügyfél többet fizetne a gázért, mint korábban, de látnia kellene a konkrét számlát (az illető ügyfél az Emfesztől 510 köbméteres fogyasztásért 60.764, a Tigáztól 490 köbméteresért 65.111 forintos számlát kapott - a szerk.). Postás Péter hangsúlyozta: ők valóban a Főgáz egyetemes szolgáltatási területére érvényes egyetemes szolgáltatási árszint alatti áron szolgálgatnak, köbméterenként 8,40 forintos kedvezménnyel, ami magasabb, mint amit az Emfesz biztosított.
A Tigáz ügyfélszolgálatának vezetője azt javasolja a fogyasztóknak, hogy az egyéb díjakat levonva hasonlítsák össze a korábbi számlájuk értékét az újjal. Megjegyezte azt is, hogy az ügyfélszolgálatok megerősített ügyintézői létszámmal várják az érdeklődőket.
Hidegzuhany érheti a magyar felújítókat: jön a feketeleves, ennek a fordulatnak senki sem fog örülni
A tetőfedő anyagok forgalma 40 százalékkal ugrott meg egyetlen év alatt Magyarországon.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








