Összesen mintegy 88 millió forintnyi bírságot gyűjtött be a 2010-es évben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) - mondta el Siklósi Máté a szervezet ügyvezető igazgatója. A válságot követően Európa szerte felértékelődött a fogyasztóvédelem szerepe. A PSZÁF alelnöke, Balogh László szerint amennyiben a fogyasztói bizalom megrendül, akkor az hosszú távon nagy mértékben a pénzügyi stabilitás ellen hat.
A felügyelet a fogyasztóvédelmi tevékenysége kapcsán kiemelt figyelmet fordít az ügyfelek tájékoztatására, a panaszkezelésre, a biztosítási kárrendezés határidejének betartására, valamint a biztosítási szerződések értesítő leveleinek ellenőrzésére - mondta Siklósi Máté. Ezek mellett kiemelte még az ügyvezető a banktitok megsértését, valamint az ügyfelek zaklatását az értékesítés alkalmával.
Balogh László a sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy a fogyasztók védelmében általános ajánlás készül, valamint hozzátette, hogy a dokumentum jövő hónaptól lesz elérhető. Az alelnök kiemelte, hogy az egységes ajánlást követően az év folyamán további két szakmaspecifikus ajánlás készül, a biztosítási, valamint a hitelintézeti szektor számára.
A jövő hónapban debütáló, öt tematikus fejezetre bontott ajánlásban az általános fogyasztóvédelmi elvek mellett szerepelni fog többek között egy akcióterv a rendkívüli események bekövetkeztére is. Ilyen esemény volt nemrégiben a vörösiszap katasztrófa -mondta el példaként Balogh, valamint hozzátette, hogy a szomorú esetet követően, néhány anomáliától eltekintve a többség példamutató módon kezelte.
A múlt év folyamán hozott jogszabály módosítás értelmében a felügyelet által ellenőrzött intézményekben fogyasztóvédelmi kapcsolattartó személyt kell kinevezni, akinek teendője, hogy minden szolgáltatást, valamint terméket a fogyasztóvédelem szempontjából is ideálissá tegyen és hogy kapcsolatot tartson fenn a felügyelettel ennek érdekében. A kapcsolattartók munkájától a PSZÁF a tudatos fogyasztói szemlélet ösztönzését illetve a pénzügyi kultúra fejlesztését várja.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A sajtótájékoztatón a PSZÁF azt is bejelentette, hogy hamarosan elindítják a napi szintű bejelentésekkel működő betétválasztó programjukat, mely jól átlátható terméklistákkal, illetve adatokkal kíván segítséget nyújtani a fogyasztóknak, hasonlóan a korábban már útjára indított hitel és lízingválasztó programhoz. A felügyelet kiemelte, hogy komoly informatikai fejlesztés révén valósult meg a program, mivel a sávos kamatozás miatt rengeteg adatmennyiséget kell feldolgoznia az alkalmazásnak.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Ugyanaz az életszínvonal nyugdíj után is: hogyan fogjuk elérni?
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti majd ki?
-
Ezt ne hagyd ki, ha Villányban jársz: mutatjuk a programokat és a borkóstolókat
Cikksorozatunk első részében Baranya legendás vörösboros vidékére látogatunk.
-
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed
Cikksorozatunk második részében mutatjuk az alapvető lépéseket.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.