Egy, ma a kormány elé kerülő törvényjavaslat szerint a kamarák beleszólhatnának az 500 négyzetméter feletti kereskedelmi egységek építésébe - írja a Napi Gazdaság.
A jelenleg hatályos jogszabályok szerint a kisebb egységeknél a civil szervezetek mondhatták el a véleményüket, a nagy alapterületűeknél pedig az illetékes önkormányzati tanács véleményezhette a beruházást. A cél az volt, hogy az uniós normáknak megfelelően csökkentsék az engedélyezési adminisztrációt. A készülő kamarai törvény ezzel némileg szembe megy.
A ma a kormány elé kerülő, kereskedelmi és iparkamarákról szóló törvényjavaslat szerint csak akkor adhatna ki az önkormányzat kereskedelmi egységekre vonatkozó építési engedélyt, ha az illetékes kamarák a hozzájárulásukat adták.
A helyzet érdekessége, hogy a kamarákban rendszerint a kisvállalkozók, illetve egy-egy kereskedelmi lánc konkurensei képviseltetik magukat, amelyek nyilvánvalóan nem szeretnék, hogy a cégek is megjelenjenek a területükön.
Elképesztő profitrobbanás Zsozeatya cégében: ennyit vett ki vállalkozásából a magyar YouTube sztárja
Sikeres évet zárt Zsozeatya cége: a Zsizinátor Kft. árbevétele 2025-ben már meghaladta a 205 millió forintot
Komoly megtorpanás jön a magyar ingatlanpiacon: mindenki erre a lépésre vár, érdemes most vásárolni?
A kormányváltást követő bizonytalanság miatt akár fél-egy évre is lelassulhat a magyar ipari és logisztikai ingatlanpiac.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








