Egymillió forint értékben loptak el kétszáz forintos érméket egy tapolcai lakásból. A besurranó tolvajnak nem lesz egyszerű dolga a beváltással, hiszen az ötezer darab érmét ötvenesével tudja beváltani.
Egy tapolcai férfi 2011. február 8-án, nem sokkal 9 óra előtt személyesen tett bejelentést a Tapolcai Rendőrkapitányságon. Elmondása szerint a Keszthelyi úti lakásába valaki besurrant, és 1.000.000 Ft értékben 200 Ft-os pénzérméket tulajdonított el. A férfi az érméket két pezsgősvödörben gyűjtötte. A bűncselekmény elkövetése előző nap, 12 és 15 óra között történhetett, amikor az ismeretlen elkövető besurranás módszerével hatolt be, majd a lakás nappalijából elvitte a mintegy 5000 darab fémből készült 200-ast. A bűncselekmény során rongálási kár nem keletkezett, mivel az ajtót nem zárta be a tulajdonos.
A rendőrség ismeretlen tettes ellen nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indított.
Nem egyszerű beváltani
Annak érdekében, hogy a lakosság részére a lehető legszélesebb körben elérhetővé váljon a címletváltási szolgáltatás igénybevétele, a Magyar Nemzeti Bank jogszabályban tette kötelezővé a bankok, a takarékszövetkezetek és a postahivatalok számára e tevékenység ellátását. A jogszabályi előírás alapján a bankok, a takarékszövetkezetek és a postahivatalok a forgalomban lévő forintbankjegyeket és forintérméket - egy alkalommal legfeljebb 50 darabot - kötelesek más címletű forintbankjegyre, illetve forintérmére átváltani. A címletváltási kötelezettség kiterjed a sérült és a nehezen felismerhető bankjegyek és érmék átváltására is.
A címletváltás szabályait meghatározó MNB rendeletek lehetővé teszik, hogy a bankok, a takarékszövetkezetek és a postahivatalok a címletváltási tevékenységet bizonyos korlátozások, illetve feltételek mellett végezzék.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A címletváltás díja
A címletváltás végrehajtásáért díj számítható fel, amelynek maximális mértéke - ideértve az átváltással összefüggésben egyéb címeken esetleg felszámítandó külön díjakat is - az átváltott forintbankjegy névértékének legfeljebb 5%-a, az átváltott forintérme névértékének legfeljebb 10%-a lehet.
Ráébredtek a kőkemény igazságra a magyar fiatalok: tömegével teszik ide a pénzüket, jó lóra tesznek?
Az öngondoskodási piacot átalakító új szabályok nagymértékben növelték a termékek rugalmasságát.
Tényleg kivezethetik az ötforintosokat? Elképesztő javaslat érkezett: Varga Mihálynál pattog a labda
Az elinflált ötforintosok kivezetését és az ötvenezres címlet bevezetését szorgalmazzák.
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








