Fénysebességre gyorsul a forintátutalás

MTI
2011. február 8. 17:32

A hazai bankrendszerben a mostani egy nap helyett maximum 4 órára szűkül az elektronikus csatornán benyújtott megbízások teljesítése 2012 július 2-tól - mondta Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB)igazgatója a Magyar Közgazdasági Társaság keddi budapesti rendezvényén.

A tavaly júniusi döntés után 2010 októberében hozott rendeletet az MNB arról, hogy az eddigi egy nap helyett 4 óra alatt teljesülnie kell az elektronikus átutalásnak, azaz a megbízásnak el kell jutnia a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójáig - közölte az MMB igazgatója. A projekt az InterGIRO 2 nevet kapta, s 57 pénzintézet csatlakozott hozzá.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az első átutalási csomagot reggel 8.05 órakor, ez után kétóránként, összesen 5 szakaszban indítják a pénzintézetek, az utolsót 16.30 órakor. Az átutalt összeg 2 óra 10 perc után a kedvezményezett számlájára kerül - magyarázta az MNB igazgatója, hozzátéve, hogy ha egy tétel elcsúszik, akkor van szükség 4 órára. Az ügyfelek számára a gyorsabb átutalás azt jelenti, hogy a számlájukra átkerülő összegek kamata nem egy nap után ketyeg, hanem már négy óra után és természetesen nem esi ki az éjszaka sem.

Az MNB igazgatója jelezte, hogy 2009. évi felmérések szerint az InterGIRO alkalmazásával a pénzintézetek évi 5-6 milliárd forint kamatveszteséget szenvedhetnek el, emellett a fejlesztés egyszeri költsége 5-10 milliárd forint. A kiélezett verseny miatt az elektronikus átutalás gyorsítása miatt az MNB nem számít díjemelésre - jelentette ki Bartha Lajos.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. szeptember 22. 13:51
Az önállóságot nem egyszerre adjuk oda a gyerekeinknek. Először csak egyedül mennek le a boltba. Azt...
Holdblog  |  2026. szeptember 22. 11:41
A BB tengely országai harminc év alatt összességében ritkábban lakottá váltak: a régiós átlagos néps...
MEDIA1  |  2026. szeptember 22. 11:18
Megválasztotta Polyák Gábort a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa elnökévé kedd...
iO Charts  |  2026. szeptember 21. 10:01
A részvényportfólió építés cikk második részében az egyedi részvényeimet fogom kategóriákba sorolni,...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 22. kedd
Móric
39. hét
Szeptember 22.
Európai autómentes nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 22. 20:34