Naomi Osaka élesen bírálta Jelena Ostapenko Taylor Townsendre tett megjegyzéseit a US Openen.
Letartóztatta a rendőrség azt a Ferrari tulajdonost, aki megtámadott egy másik autóst, mert az nem akarta őt elengedni az egyik olaszországi autópályán.
Miután az autópályán nem tudta megelőzni, az előtte szabályosan haladó autót, a 320 kilométeres óránkénti sebességre képes Ferrari 485-ös tulajdonosa leszorította a vétlen sofőrt a leállósávba, ahol később a vita tettlegességig fajult. Először a luxusautó tulajdonosa és utasa betörte a Fiat 600-as személyautó ablakát, majd később a verekedéstől sem riadtak vissza, hogy vélt sérelmükért bosszút álljanak a sértetten.
Az autópályán haladó több jármű utasa elhűlve figyelték az eseményeket. Szerencsére éppen az autópálya ezen a szakaszán haladt egy szolgálaton kívüli rendőr is, aki látván a csetepatét azonnal lelassított, hogy szolgálatba helyezve magát leállítsa a dulakodó járművezetőket. Az intézkedő rendőrnek köszönhetően a Fiat tulajdonosa kisebb felszíni sérüléssekkel és néhány horzsolással megúszta a támadást. Azonban a szemtanúk egybehangzó állítása szerint sokkal komolyabb véget is érhetett volna az összetűzés.
Később a párbaj szemtanúi közül valaki értesítette a rendőrséget, akik a helyszínre érkezvén azonnal letartóztatták a magából kifordult sportautó tulajdonosát és annak társát. A 166 000 fontot (54 millió forint) érő luxusautó átvizsgálásakor a hatóság emberei 23 600 font (7,7 millió forint) tisztázatlan eredetű készpénzt találtak az autóban, aminek keresik a származását. A hatóság a sportautó vezetőjét és másik utasát őrizetben tartja a vizsgálat végéig.
Jön a kora tavasz, vagy visszavág a kemény tél? Elképesztő, amit az időjárás tartogat február végére
Frontok sora éri el a Kárpát-medencét a következő napokban, ám a friss előrejelzések szerint komoly lehűlés nem várható.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







