18 °C Budapest

Mi adhat reményt jövőre a frankhiteles lakástulajdonosoknak?

2010. december 28. 04:44

Lakás- és hitelpiaci várakozások Bő két évvel a válság kirobbanása után nagy várakozással tekint az ingatlanszakma a 2011-es esztendő elé. A Széchényi Tervben felvázolt tervek és forinthitelek terjedésével kiszámíthatóbbá vált hitelterhek optimizmusra adnak okot, ugyanakkor a makrogazdaság stabilitására is szükség lenne, hogy a lakás-és hitelpiac kilábaljon a gödörből - derül ki az Otthon Centrum-és az OC hitelközvetítési üzletágának közös elemzéséből.

Lakáspiaci fellendülést hozhat a bizalom

A kormányzati lakásprogram elinduló elemei, illetve a forinthitelek terjedésével kiszámíthatóbbá vált hitelterhek következtében jó esély van arra, hogy 2011-ben a lakáspiac a több éves válság után fellendüljön és a vevők mellett az egyéb piaci szereplők is visszanyerjék 2008 végén elvesztett bizalmukat. Mindehhez persze a gazdaság stabilizációjára is szükség van.


Kühne Kata

"2010. eleji piaci jóslatunk szerint a válság mélyét 2009-ben már elértük, és az idei év a lassú kilábalás megindulását hozza majd. Visszatekintve elmondható, hogy valóban optimistább hangulatban telt ez az év, mint az azt megelőző, ám a tényleges, számokban, forgalomban mérhető pozitív irányú elmozdulás majd csak 2011-ben várható" - mondta Kühne Kata az Otthon Centrum ügyvezető igazgatója.

Számold ki, mennyit ér a lakásod? Itt vannak a valós négyzetméterárak!

"A válság soha nem látott bizalmatlanságot hozott a lakásvásárlók körében. Az elhalasztott vételek következtében mélypontra, országosan - a 2008 előtti 200 ezer felettiről - 90 ezerre csökkent idén a tranzakciószám, ugyanakkor élénkült a bérleti piac. Mindennek fő okának pedig a hitelhez jutás szigorodása tekinthető" - tette hozzá a szakértő

A frank árfolyama miatt ma az adósok a jövedelmének harmadát elviszi a törlesztő

"A készpénzes vevők túlsúlyba kerülése miatt a hitelpiac a lakás-tranzakció visszaesésnél is nagyobb arányban szűkült. 2008-hoz képest idén negyedére zsugorodott a hitelfelvétel." - teszi hozzá Bánfalvi László, az Otthon Centrum hitelközvetítési üzletágát is működtető HC Központ Kft. ügyvezető igazgatója.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)


Bánfalvi László

"Bár a hitelezésben a jelenlegi helyzethez képest sem szigorítás, sem látványosabb enyhülés nem várható, a bankok többsége, szemben a 2009-es állapottal, az egyre élesedő banki verseny miatt az év második felére már aktív hitelezésre rendezkedett be, ami tovább fokozódhat a jövő év első negyedévében."

Számos kockázat jellemzi ugyanakkor a hitelpiacot. A folyamatosan erős svájci frank miatt mára a hitelt törlesztő háztartások jövedelmük 32%-át (átlépve a "bűvös" 30%-os határt) fordítják hiteltörlesztésre. Ennek, és az idén tovább csökkenő lakásáraknak köszönhetően már 100 ezer felett van a hitelükkel 90 napon túli késedelemben lévők száma, s a deviza lakáshiteleknél átlagosan 80% a hitel/fedezet arány. Egy másik sajnálatos tényező, hogy az év végére, az államháztartás stabilitását szem előtt tartva kamatemelésbe kezdett a Magyar Nemzeti Bank (MNB), aminek a következményei még nem láthatóak. Nem egyértelmű, hogy ez egy trend kezdete vagy csak egy korrekció.

Ezzel kapcsolatos félelem továbbá, hogy mit hoz a kilakoltatási moratórium 2011. április közepi megszüntetése. Az esetlegesen tömegesen meginduló kényszerértékesítések további jelentős árcsökkenést hozhatnak bizonyos szegmensekben. Különösen a kistelepülések, falvak amúgy is fagyos ingatlanpiacán okozhat ez problémákat, illetve a '70-es években épült, és tömegességük, rossz minőségük miatt amúgy is a legnagyobb értékvesztést elérő panellakótelepeken élők kényszerülhetnek áron alul eladni lakásukat.

A kockázatok ellenére, az MNB előrejelzése szerint a hitelezésben 2011-ben kismértékű fellendülés várható, köszönhetően a javuló konjunkturális helyzetnek. "Emellett bizakodásra ad okot az szja január 1-től 16%-ra való mérséklése, karöltve a családi adókedvezményekkel. Ez a háztartások nagyobb részének jelent majd tényleges bevétel növekedést, amit majd bátrabban fordíthatnak hitelfelvételre, illetve lakásvásárlásra" - tette hozzá Bánfalvi László.

A lakáseladás utáni adózás is megváltozik

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem