A következő tavaszi szemeszterben, 2011. január 1. és június 30. között továbbra is rekordalacsony, 8,50 százalék marad a diákhitel kamata - írja a Napigazdaság.
A rendszer működése óta legalacsonyabb kamat szint stagnálása elsősorban annak köszönhető, hogy az önköltségi működtetési rendszerben dolgozó Diákhitel Központ (DK) átlagos forrásköltsége a magunk az elmúlt fél évben a piaci környezet javulásának köszönhetően 33 bázisponttal - 5,89-ről 5.56 százalékra esett. Miután a hitelrendszerben jelenlévő kockázati tényezőket kifejező kockázati prémium összegét a független aktuáriusi vizsgálat nem félévenként, hanem egész tanévre vonatkozóan állapítja meg, így ez a költségelem most ezért nem változhatott.
A DK szóvivője, Imre Zita elmondása szerint 2011 második szemeszterében a jelenlegi piaci környezetet és hozamokat figyelembe véve jelentősebb kamatcsökkenés várható, mivel a társaság a jövő év első félévében esetlegesen képződő eredményt az év második részében kívánja leírni.
Azonban szakértők szerint a DK számára meglehetősen nehéz lesz tartani a történelmi sikernek minősülő forrásköltségszintet, ugyanis a jegybanki alapkamat emelés hatása a forrásait a forint piacról is beszerző DK számára is problémákat okozhat.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






