16 °C Budapest

Szmogriadót rendeltek el Budapesten

2010. december 21. 09:32

A szálló por koncentrációja a budapesti mérőállomásokon két egymást követő napon meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket - tájékoztat a Főpolgármesteri Hivatal.

A kisméretű szálló por (PM10) egy napra számított átlageredménye 2010. december 19-én a város négy, 2010. december 20-án öt mérőpontján elérte és meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket, ezért a vonatkozó jogszabályok alapján Tarlós István főpolgármester - további intézkedésig - a szmogriadó tájékoztatási fokozatát rendeli el.

A tájékoztatási fokozat azon légszennyezettségi szint küszöbértékének elérését, illetve meghaladását jelenti, melynek rövid idejű hatása veszélyt jelenthet a lakosság egyes különösen érzékeny (gyermekek, időskorúak, krónikus betegek) csoportjaira.

A levegőtisztaság-védelmi jogszabályok szerint egy légszennyező anyag mennyiségének fokozatos növekedése először az egészségügyi határértéket, súlyosabb - már rendkívüli légszennyezettségi - helyzetben a tájékoztatási küszöbértéket, a legsúlyosabb esetben pedig a riasztási értéket érheti el, vagy haladhatja meg.

A jelenlegi légszennyezettségi szint további romlásának megelőzése érdekében - a Fővárosi Közgyűlés rendeletének megfelelően, további intézkedésig - Tarlós István főpolgármester a lakosságot és a légszennyezőket önkéntes önkorlátozó intézkedésekre kéri fel, kiemelve:

· a közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatának szabályairól szóló rendelet alapján, a rendszámtáblánfekete és piros színű hatszögletű környezetvédelmi plakettel ellátott gépjárművek használatának szüneteltetését;

· a fővárosi úti célok eléréshez az egyéni gépjárműhasználat mérséklését, lehetőség szerint szüneteltetését, a közösségi közlekedés igénybevételének előnybe részesítését;

· a gépjárművek indokolatlan - álló helyzetben történő - alapjárati üzemeltetésének lehetőség szerinti mérséklését;

· a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátásának csökkentését (hivatkozva az üzemeltetők társadalmi felelősségvállalására);

· a szilárd- és olajtüzelésű berendezések (ha egy háztartásban létezik földgáztüzelési mód, akkor a szilárdtüzelésű kandallók, cserépkályhák) használatának mérséklését.

A kisméretű szálló por koncentráció növekedése jellemzően az általános őszi, téli meteorológiai helyzet és a közlekedési eredetű terhelés együttes következménye, de a kialakulásához hozzájárul a különböző építkezések hosszabb átmeneti hatása is, továbbá globális hatások is lehetnek.

Budapest esetében - a környezetvédelmi hatóság adatai alapján - az inkább közlekedési eredetű szállópor-kibocsátás több mint 75 százaléka a gépjárműforgalom eredménye. A közlekedési eredetű levegőszennyezés (magában foglalva a szállópor-szennyezettséget is) a forgalmas utak mentén élő lakosság körében nagyobb mértékben fejti ki a káros hatásait. Az ipari kibocsátás (például erőművek, szolgáltatások) részaránya mintegy 10 százalék, továbbá a lakosság egyedi fűtéskibocsátása is gyakorlatilag mintegy 10 százalékot eredményez.

A kisméretű szálló por a levegőben előforduló folyékony vagy szilárd halmazállapotú részecske, melynek mérete a 0,001-100 mikrométer közötti tartományba esik. A szálló por veszélyessége összefüggésben van annak szemcseméretével, így a 10 mikrométernél kisebb részecskék (PM10) veszélyesebbek az egészségre, mint a nagyobbak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A 10 mikrométernél nagyobb porrészecskéket a légutak természetes védekező működése (csillószőrös hámja) kiszűri, a kisebb méretűek lejutnak a mélyebb légutakba (tüdőhólyagokba). A kisméretű szálló por hatását befolyásolja a belélegzett por mennyisége, fizikai tulajdonságai és kémiai összetétele.

A porrészecskék baktériumokat, vírusokat, gombákat, valamint toxikus anyagokat kötnek magukhoz, és elősegítik azok bejutását a szervezetbe.

Az egyik legkárosabb porforrás az aktív dohányzás, ami a passzív dohányosok egészségét is komolyan veszélyezteti.

· Lehetséges egészségkárosító hatások: izgatja a szem kötőhártyáját, a felső légutak nyálkahártyáját, köhögést és nehézlégzést válthat ki, majd a tüdőben felszívódva gyulladásos folyamatot indíthat el. Asztma és krónikus légcsőhurut miatt többen fordulnak orvoshoz, valamint nő a szív- és érrendszeri megbetegedések száma. A por belégzése a légzőszervi betegek állapotát súlyosbítja (különösen asztma, hörghurut esetében), csökkenti a tüdő ellenálló képességét a fertőzésekkel, toxikus anyagokkal szemben.

· Veszélyeztetett népességcsoportok: légúti és keringési betegségben szenvedők, csecsemők, gyermekek és időskorúak, aktív és passzív dohányosok.

· Javasolt elővigyázatossági intézkedés: elsősorban a veszélyeztetett népességcsoportokba tartozók kerüljék a jelentős gépjárműforgalom által érintett tereket, útszakaszokat.

Az érintett útszakaszokat a Budapest és vonzáskörzete részletes interaktív stratégiai zajtérkép térinformatikai rendszer nappali közúti konfliktustérképe narancssárga és piros színnel jelöli a következő elérhetőségen:

A megnövekedett (gyakorlatilag a tájékoztatási küszöbérték fölötti) koncentráció esetében elsősorban a veszélyeztetett népességcsoportokba tartozók (gyermek, időskorú, beteg) kerüljék a szellőztetést, a szabadban való tartózkodást.


NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?