14 °C Budapest

Új típusú biztosítás a BKV dolgozóknak

Pénzcentrum
2010. december 20. 10:02

Szokatlan gyorsasággal írt ki befektetésekhez kötött (unit linked) életbiztosítások nyújtására tendert a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV). A hivatalos közbeszerzési portálon december 3-án jelent meg az ajánlatkérés és a jelentkezőknek már december 6. reggel 10 órára be is kellett nyújtaniuk ajánlataikat. A vállalat tájékoztatása szerint így is volt három ajánlattevő - írja a Napi Gazdaság.

A BKV azzal indokolta a rendkívüli gyorsaságot, hogy a juttatási elemet már 2011 elejétől választhatják a társaság dolgozói a cafeteria elemeként. Az eredményhirdetés alapján érvényes jelentkezést benyújtó alkalmasnak ítélt jelentkezőket kéri fel a társaság ajánlattételre január első hetében.

Szakemberek szerint azonban érdekes a BKV 12 ezer munkavállalójának kínált unit-linked biztosítási ajánlat, hiszen a cafeteriakörben a kockázati életbiztosítások az elterjedtebbek, míg a unit linked biztosítások esetében erősebb a megtakarítás. Rendszerint egy BKV-dolgozót jobban védene egy átfogó életbiztosítás, mint egy megtakarításos. Ehhez képest a mostani tender esetében a BKV még csak nem is írta elő, hogy az adott biztosításokban mekkora legyen a minimális biztosítási elem a befektetési oldal mellett.

A BKV nem is tagadja, hogy azért választotta ezt a biztosítási megoldást, mert ezt a juttatási formát nem terheli adó illetve járulékfizetési kötelezettség. Adószakértők ugyanakkor a konstrukció veszélyeire is felhívják a figyelmet, ugyanis a cégek által szerződőként kötött egész életre szóló életbiztosítás alaphelyzetben abban az esetben adó- és járulékmentes, ha az kockázati, vagyis halál esetére szóló életbiztosítás, amelynek egyetlen biztosítási eseménye a biztosított halála.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 21. 09:12
Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjesztheti...
MEDIA1  |  2026. március 20. 22:01
Több mint egymillió forintos bírságot kapott a Duna Médiaszolgáltató az NVB-től elfogult hírszolgált...
Összkép  |  2026. március 20. 19:21
Hogyan lesznek tapasztalt szakemberek, ha a betanulók feladatait átveszi az AI? Feje tetejére állhat...
Holdblog  |  2026. március 20. 10:38
A CEO nyaral, de mi Viktorral éhbérért is! Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A...
NAPTÁR
Tovább
2026. március 21. szombat
Benedek
12. hét
Március 21.
Az erdők világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 21. 09:02