Döntött a kormány azokról az eljárási szabályokról, amelyek az állami nyugdíjrendszerbe való visszalépéshez kapcsolódnak - közölte a kormányszóvivő a kabinet tegnapi ülése után. Nagyjából ennek megfelelően már világosak azok a szabályok, amik a visszalépéshez, illetve a reálhozam felvételéhez kötődnek, azonban még meg kell várni az erről szóló kormányrendelet is, hogy minden világossá váljon a technikai részletekről.
Nagy Anna megerősítette: annak a magán-nyugdíjpénztári tagnak, aki vissza akar térni az állami nyugdíjrendszerbe, semmit nem kell tennie, a visszalépés automatikus. Ha a visszalépő tagnak reálhozama van, a nyugdíjpénztárnál írásban kell nyilatkoznia arról, hogy mit szeretne tenni az egyébként adómentes hozammal.
Három lehetősége van:
- felveheti egy összegben,
- kérheti, hogy az egyéni számláján írják jóvá az állami nyugdíjbiztosítási alapban,
- átutaltathatja önkéntes magán-nyugdíjpénztári számlájára.
Ha valaki elfelejt nyilatkozni a reálhozamról, akkor sem veszíti el az összeget, ebben az esetben ugyanis kap majd egy levelet a magánnyugdíjpénztárától 2011. március 1-31. között, amelyben emlékeztetik arra, hogy rendelkeznie kell a kifizetés sorsáról. Ha továbbra sem nyilatkozik, a levél kézhezvételétől számított 30 napon belül a magánnyugdíjpénztár kiutalja ezt az összeget az érintett lakcímére.
Annak, aki úgy dönt, hogy marad a magánnyugdíjpénztárban, nyilatkozatot kell tennie 2011. január 31-ig. Ezt bármely nyugdíjbiztosítási igazgatóságnál, a nyugdíjfolyósító igazgatóságnál, illetve az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál is megteheti. Aki ez idő alatt tartósan külföldön tartózkodik, nyilatkozatot a Magyar Köztársaság külképviseletén is tehet majd.
A nyilatkozatnak tartalmaznia kell az érintett tag nevét, lakhelyét, társadalombiztosítási azonosító jelét és magánnyugdíjpénztárának a nevét. A nyilatkozatot a nyilatkozattételtől számított öt napon belül el kell küldenie a foglalkoztatójának is. A nyugdíjfolyósítók a beérkezett nyilatkozatokat legkésőbb 2011. március 1-jéig elküldik a magánnyugdíjpénztáraknak, amelyeknek 45 napon belül meg kell állapítaniuk azoknak a számát, akik visszalépnek az állami rendszerbe.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







