Egész évben szerveznek különféle árubemutatókat erre szakosodott cégek, ám a karácsony előtti időszak itt is dömpingnek számít. A legtöbbször szórólapok útján jutnak el a későbbi résztvevőkhöz, néha azonban közvetlenül telefonon keresik meg leendő vásárlóikat, jobbára nyugdíjasokat - írja a bama.hu.
A lap beszámol egy elképesztő esetről: Özv. K. Istvánné 70 éves pécsi nyugdíjas remek üzletet kötött a minap. Egy termékbemutatón egy egymillió forintos mágneses matracot megkapott potom 300 ezerért. Sőt, a cég ajándékokkal is elhalmozta a vásárlás fejében. A nem kis összegről ott helyben, azonnal kellett döntenie, ám a jólelkű cég részletfizetést is felkínált. Ráadásul elmondták, hogy a matrac minden olyan betegség kezelésére alkalmas, amely miatt ő, vagy valamely családtagja szenved. A családtagok azonban egyáltalán nem repestek a boldogságtól az üzlet miatt. Már másnap hívták a céget, ám azok a szerződés apró betűs részére hivatkoztak, miszerint kötbérrel sújtják a visszalépőket, ami a 30 százalékos mérték miatt 100 ezer forintot tett ki. És egy kósza megjegyzés is elhangzott arról, hogy a kötbért ráterhelhetik a lakásra.
Góra Zoltánné, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság felügyelője, és Horváth Lászlóné, a Fogyasztóvédelmi Egyesület baranyai elnöke is leszögezte, nem kérhet kötbért egyik cég sem. A termékbemutatókra speciális feltételek vonatkoznak. Ilyen, hogy a vevő indoklás nélkül, egyoldalúan elállhat a szerződéstől. Következmények nélkül felmondhatja azt a szerződéskötéstől, illetve - ha később kapta meg - a vásárolt termék kiszállításától számított nyolc munkanapon belül.
Kiemelten ellenőriztük idén a régióban a termékbemutatókat, amelyekre egy külön kormányrendelet is vonatkozik - közölte Góra Zoltánné.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







