Nyugdíj: ma minden eldől

2010. december 13. 11:02

A miniszterelnök elmondása szerint azért van szükség a nyugdíjrendszer átalakítására, hogy Magyarország le tudja rázni magáról az államadósságot. Orbán Viktor a Facebook-on közzétett beszédében azt is hangsúlyozta, hogy az állami rendszerben biztonságot nyújt jelent majd az egyéni számlás megoldás.

Nem lesz semmifajta nyugdíjadó, illetve folyó kiadásokat nyugdíjbefizetésekből a jövőben sem fizet majd a magyar országgyűlés, illetve a magyar kormány - kezdte a Facebook-on közzétett üzenetét Orbán Viktor.

A nyugdíjrendszer átalakításának egyetlen világos és érthető oka van: ez pedig az államadósság - emelte ki beszédében a kormányfő. Ez a kísérlet, amivel átalakították a magyar nyugdíjrendszer, azt eredményezte, hogy Magyarország a feje búbjáig eladósodott. Óriási összegeket kellett átutalni a magánnyugdíjpénztárakba, a gazdaság nem termelt elegendő, ezzel arányos bevételt és ezért a mindenkori államvezetés óriási hiteleket vett fel - magyarázta az átalakítás okait Orbán Viktor, aki kitért arra is, hogy ez a hitel adósság formájában nyomaszt bennünket és szinte lehetetlenné teszi az életünket.

Aki visszalép a magánnyugdíjrendszerből és eddig vesztesége volt, ezt a veszteséget az állam kompenzálja. Mintha el sem hagyta volna az állami rendszert - ismételte meg a kormány korábban elmondott szándékait a miniszterelnök, aki azt is hozzátette, hogy akinek hozama halmozódott fel és január 31-ig visszalép, az adómentesen felveheti a hozamot.

A kormányfő beszélt arról is, hogy az állami rendszerben lesznek egyéni számlák és az állami rendszerben az egyéni számlavezetés biztonságot, garanciát jelent és egyúttal a befizetések nyomon követését is lehetővé teszi.

A miniszterelnök azt kérte videóüzenetében az emberektől: bízzanak a kormányban, a parlament döntésében, mert ennek a gazdaságpolitikának az eredményeképpen Magyarország le tudja majd magáról rúgni az államadósságot. 

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ma szavaznak a nyugdíjváltozásokról

Várhatóan nagyjából öt órán keresztül szavaznak a képviselők ma az Országgyűlésben: döntenek egyebek mellett a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, illetve a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő törvényjavaslatról, valamint a jövő évi költségvetést megalapozó "salátatörvényről".

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.17 15:49
Dolgozol egy csapattal, amely hónapok óta gondolkodik egy nehéz helyzeten. Elemzik. Modellezik. Megb...
hrdoktor  |  2026.03.06 11:21
A dohányzás egészségkárosító hatásai közül a legtöbben a tüdőbetegségeket vagy a szív- és érrendszer...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?