Tegnapi brüsszeli sajtótájékoztatóján Matolcsy György a devizahitelesek nehézségeivel kapcsolatos újságírói kérdésre úgy válaszolt: "a kormány támogatandó törekvésnek tartja a svájci frank alapú hitelek átalakítását euró alapú hitellé". A forintalapúvá átalakításról viszont azt mondta, hogy azt "képtelenség lenne megfizetni".
A Portfolio.hu elemzése szerint Úgy tűnik, Matolcsy Györgyből a hirtelen jött újságírói kérdés nem a kormány esetleges konkrét tervét, pusztán a racionális várakozásokkal összhangban lévő, általános jellegű választ húzott elő. A kormány ad hoc kommunikációs stílusát ismerő hazai elemző számára a miniszter szavaira adott, bármennyire is mérsékelt devizapiaci reakció ezért túlzott lenne. Hogy létezik-e olyan kormányzati terv, amely a devizahitelek közel kilenctizedét kitevő frankhitelek euróhitelre váltását segítené, nem tudni. A hitelekkel kapcsolatos eddigi kormányzati intézkedések alapján valószínűsíthető, hogy egy ilyen "akció" csak korlátozott lenne.
Emlékezetes, nyáron még a devizahitelek forinthitelre váltásának lehetőségéről értekezett Matolcsy György, a kezdeményezés azonban elhalt, és azóta az MNB is külön tanulmányban mutatott rá ennek kockázataira. Október elején az Erste Bank részéről merült fel a frankhitelek tömeges - az ügyféllel kötött megállapodás alapján történő - euróhitelre váltása, azóta azonban erről sem hallani. A Portfolio.hu frankhitelek euróhitelre történő váltásáról szóló banki körkérdése sem hozott látványos eredményt: a frankhitelesek rendkívül kis hányada kezdeményez ilyet.
Az alacsony hitelkiváltási hajlandóság egyik fő oka, hogy a bankok csak alacsony hitelfedezeti mutató (vagyis a tőketartozás és a hitelbiztosítéki érték hányadosa, az ún. LTV-mutató) mellett hajlandók hitelt kihelyezni, holott a kiváltandó frankhitelek többségénél ez az arány több mint 70%. A hitelek kedvezőbb frankhitelre váltását a jogszabályban egy rendkívül alacsony, 45%-os LTV-korlát nehezíti, míg a március 1-je után felvett euróhitelek esetében ez 60% (igaz, hitelkiváltás esetén ez utóbbi korlát nem él). A fentiek miatt a hitelkiváltási piac jelenleg rendkívül csekély aktivitást mutat, holott a frankhitelesek egy része számára még a "frankon belüli" hitelkiváltás könnyebbséget jelentene.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az euróhitelek esetében is létező, igaz, mérsékeltett
árfolyamkockázat és a magasabb eurókamat ellenére az ügyfél számára erős
érv szólhat az euróhitelre váltás mellett: hosszú távú kitekintésben a
frank tovább erősödhet az euróval szemben.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból