Az ember, aki félmilliárddal tartozik az APEH-nek

Pénzcentrum
2010. december 8. 12:02

532 millió forintot követel az APEH egy magánszemélynél végzett vagyonosodási vizsgálat után. Az adózó eltitkolt jövedelme forrásaként többek között egy magánszemély adócsalásból származó jövedelmére hivatkozott.

Az APEH Közép-Magyarországi Regionális Főigazgatóságának munkatársai vagyonosodási vizsgálatot végeztek egy fémhulladék-kereskedelemmel foglalkozó vállalkozásokban érdekelt magánszemélynél, aki több nagy értékű ingatlant és luxusautót vásárolt, cégeinek több százmilliós tagi kölcsönt nyújtott, ám bevallott jövedelme eltörpült kiadásai mellett.

Az adózó korábbi megtakarításaival és bevételeivel, továbbá két magánszemélytől szerzett félmilliárd forint összegű kölcsönnel próbálta igazolni kiadásait. Meghökkentő módon a kölcsön forrásaként a kölcsönt állítólagosan nyújtó magánszemélyek adócsalás során keletkezett jövedelmét jelölte meg, amelyről a bíróság korábban megállapította, hogy be nem fizetett adókból és járulékokból származott. Az adózó maga hívta fel a figyelmet arra, hogy a kölcsönt nyújtó egyik magánszemély ellen adócsalás miatt büntetőeljárás folyt, és jogerős letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

Az adózó az eljárás során nem tudta bizonyítani a forrásként említett jogügyletek valóságtartalmát, ezért az APEH Közép-magyarországi Regionális Főigazgatósága 700 millió forint fedezethiányt állapított meg, amelynek alapján 532 millió forint megfizetésére kötelezte az adózót.


HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 20. hétfő
Illés
30. hét
Július 20.
A Hold napja
EZT OLVASTAD MÁR?