A Nemzetgazdasági Minisztériumnál és a Magyar Biztosítók Szövetségénél is egy állami hátterű, kötelező ingatlanbiztosítási konstrukció bevezetéséről kezdődtek meg egyeztetések - tudta meg a Napi Gazdaság. A rendszer szükségességéről a mostani belvízkárok győzhetik meg a döntéshozókat.
Európában egyedül Törökországban és Romániában működik központosított lakásbiztosítás, ám ezekben az országokban a piaci alapú biztosítottság egyébként is alacsony (20 illetve 7-8%), míg Magyarországon közel 70%-os. Piaci alapon azonban sem a mezőgazdasági, sem a belvízkárok nem biztosíthatóak, és az állami Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Alap is alig ezer ingatlanra kötött szerződést. Az alapnak az idei tervek szerint 6,6 millió forint bevétele szerepe származik befizetésekből.
A fenti objektív kizárások és a potenciális biztosítottak rossz anyagi körülményei miatt sokak számára elvben lehetőség lehet, hogy az egyén helyett az önkormányzat szerződjön a Wesselényi Alappal, de ez a megoldás még az egyéni szerződéshez képest is kevésbé keresett. Egy kötelező biztosítási rendszer bevezetése pedig igen drága lenne, számos esetben a biztosítási díj megfizetőjének személye sem állapítható meg egyértelműen. Az öngondoskodás helyett ráadásul így az állami gondoskodás felé mozdulna el a rendszer.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Nagy könnyítés Izraelben - a nap hírei
- A horvát válogatott az Eb-re a "komplett" vb-bronzérmes csapattal áll ki
- Ukrajna elnöke sürgeti a Nyugatot
- Megrendítő vallomások a színészlegendától – könyv jelent meg Benedek Miklósról
- Beindult az EU-csatlakozás-ellenes kampány Moldovában
- Szakértő: észbontó tempóval csapódhatott a szállodahajóba a motorcsónak