Az elmúlt évek talán legfelháborítóbb csalássorozatát követte el egy brit nő, aki halálos betegséget színlelt, hogy így szerezzen pénzt.
A 23 éves Terri Edkins a vádak szerint leborotválta a haját és kendőt hordott, hogy úgy nézzen ki, mint egy rákos beteg. A három gyermekes anya állítása szerint tavaly nyáron agydaganatot, valamint csontrákot, később pedig - az áttételek következtében - leukémiát diagnosztizáltak nála. A nő akkor azt mondta, hogy az orvosok csak fél évet jósoltak neki.
A helyi újságok egy jótékonysági labdarúgó mérkőzést szerveztek, aminek bevételeit a beteg asszony kezelésére szántak. Edkins apósa pedig egy árverés keretében leborotváltatta a haját, hogy pénzt gyűjtsön szeretett rokona kezelésére.
A nő és vőlegénye tavaly októberére még esküvőjüket is előrehozták, mert az asszony egyetlen vágya az volt, hogy a hátralevő idejét férj és feleségként tölthesse szerelmével. Mint egy jótékonysági rendezvényen elmondta, az egyetlen dolog, amit szeretne, hogy minél több időt tölthessen a családjával. Épp ezért hálás minden adományért, mert ajándék minden egyes nap, amit velük tölthet.
Brit sajtóértesülések szerint a nőnek 25 ezer fontot (8,2 millió forint) gyűjtöttek össze egy állítólagos amerikai gyógykezelésre. Az adományozók azonban másfél év után gyanút fogtak, és feljelentették az álbeteget.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Terri Edkinsnek -akit csalás vádjával beidéztek- január 12.-én meg kell jelennie a bíróságon és felelnie kell az ellene elhangzott súlyos vádakra.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








