Év végéig még két új, - egy budapesti és egy budaörsi - taggal bővül a McCafé kávézólánca. A kávézópiac legerősebb hazai szereplője idén összesen 4 kávézót nyit, az új McCafékkal 2010 végére 37-re növeli egységeinek számát. Az éves beruházások összértéke közel 100 millió forint - tájékoztatta lapunkat a McDonald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft.
A McDonald's kávézólánca 33 egységgel indította a 2010-es évet, az év során 2 McCafét nyitott, egyet Bábolnán, a másikat pedig a budapesti Lurdy bevásárlóközpontban. A bábolnai franchise üzemeltetésű McDonald's étterem a felújítás során bővült kávézóval, míg a Lurdy bevásárlóközpontban megnyílt kávézó érdekessége, hogy a hagyományos McCaféktól eltérően, különálló egységként üzemel, csakúgy, mint az Aréna Plázában található társa. Az önálló egység kialakítását többek között az idejáró vendégek kiemelkedő kávézás iránti igénye, a bevásárló központon belüli kiváló központi elhelyezkedés, valamint a kedvező telepítési feltételek indokolták. A Lurdy Házban kialakított kávézóra mintegy 32 millió forintot költöttek a kivitelezők.
A kávézólánc decemberben további 2 egységgel bővül, mindkettő shop in shop rendszerben; azaz az új McCafék a McDonald's éttermeken belül várják a koffein szerelmeseit. Az új McCafékra a budapesti, Móricz Zsigmond körtéren található McDonald's étteremben, valamint Budaörsön bukkanhatnak a kávékedvelő vendégek. Kialakításuk egyenként átlagosan 22 millió forintba került. A McDonald's az új kávézóktól átlagosan 10 százalék fölötti forgalom-részesedést remél. Az idei 4 nyitással 37-re nő a McCafé kávézóinak száma, amellyel az ausztrál ötletből indult lánc a hazai kávézópiac legerősebb szereplője.
Világszerte 2.800 McCafé található, ennek közel fele (45%) Európában várja a vendégeit. Az európai országok közül Németországban van a legtöbb McCafé, ahol 700-nál is több kávézó üzemel. A környező országokban cseh és szlovák területen 16, Ausztriában 125, míg Szerbiában 6 McCafé kávézó működik.
JÓL JÖNNE 2,6 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 584 927 forintot igényelnél 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 57 984 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,10 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 58 104 forintos törlesztőt (THM 13,20%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Ugyanaz az életszínvonal nyugdíj után is: hogyan fogjuk elérni?
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti majd ki?
-
Ezt ne hagyd ki, ha Villányban jársz: mutatjuk a programokat és a borkóstolókat
Cikksorozatunk első részében Baranya legendás vörösboros vidékére látogatunk.
-
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed
Cikksorozatunk második részében mutatjuk az alapvető lépéseket.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.