9 °C Budapest

Így változik a közigazgatás januártól

MTI
2010. november 16. 14:02

Január 1-jén létrejöhet a fővárosi és a 19 megyei kormányhivatal, az Országgyűlés ugyanis kedden elfogadta az erről szóló törvényjavaslatot, amelyet Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter terjesztett a Ház elé.

A törvény szerint a fővárosi és a megyei közigazgatási hivatalok jogutódaként jön létre 2011. január 1-jétől a fővárosi, valamint a 19 megyei kormányhivatal, ahová integrálódik a területi államigazgatási szervek egy része.

A Magyar Közlöny szeptember 14-i számában jelent meg az a kormányhatározat, amely felsorolja az érintett hivatalokat. Eszerint a szervezeti integrációban részt vesznek a területi igazságügyi hivatalok, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatalok, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kirendeltségei, a földhivatalok, a regionális egészségbiztosítási pénztárak, a regionális nyugdíjbiztosítási igazgatóságok, a regionális munkaügyi központok, a regionális munkaügyi felügyelőségek, a regionális munkavédelmi felügyelőségek, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság regionális felügyelőségei, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal regionális irodái, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat regionális intézetei, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságai, a Nemzeti Közlekedési Hatóság regionális igazgatóságai, valamint az Oktatási Hivatal regionális igazgatóságai.

A kormányhivatalok a kabinet általános hatáskörű területi államigazgatási szervei, székhelyük a megyeszékhelyeken van, a főváros és Pest megye esetében Budapesten. A fővárosi és megyei kormányhivatal a jogszabályoknak és a kormány döntéseinek megfelelően összehangolja és elősegíti a kormányzati feladatok területi végrehajtását.

A hivatalokat kormánymegbízottak vezetik majd, akiket a közigazgatás-szervezésért felelős miniszter javaslatára a miniszterelnök nevez ki és ment fel. Kormánymegbízottá olyan büntetlen előéletű személy nevezhető ki, aki az országgyűlési képviselők választásán választójoggal rendelkezik. Nem lehet kormánymegbízott azonban helyi önkormányzati képviselő, fővárosi, megyei közgyűlés tagja, polgármester, megyei közgyűlés elnöke, főpolgármester, alpolgármester, megyei közgyűlés alelnöke, főpolgármester-helyettes, kisebbségi önkormányzat elnöke és kisebbségi önkormányzati képviselő.

A kormánymegbízott megbízatása a kormány megbízatásának megszűnésével, lemondásával, felmentésével, halálával, választójogának elvesztésével vagy összeférhetetlenségének megállapításával szűnik meg.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A megbízott illetményét a közigazgatás-szervezésért felelős miniszter állapítja meg legfeljebb a köztisztviselői illetményalap 28-szorosában. A fővárosi és megyei kormányhivatal hivatali szervezetét főigazgató vezeti, aki helyettesíti a kormánymegbízottat távolléte vagy akadályoztatása esetén.

 

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?