2 °C Budapest

Félmilliárdos(!) adócsalás: lebukott a debreceni cég

2010. november 15. 11:32 1 perc

Óriási mértékű adócsalást tárt fel a Vám- és Pénzügyőrség Észak-alföldi Regionális Nyomozó Hivatala egy debreceni székhelyű - gabona felvásárlással és értékesítéssel foglalkozó - cég vonatkozásában.

A 2006. és 2007. évben a Kft. bruttó 969 milliós gabonaértékesítést bonyolított országszerte, a terményeket viszont számla és felvásárlási jegy nélkül szerezte be.

Az APEH felé benyújtott bevallásokban minimális fizetendő ÁFÁ-t vallott, oly módon, hogy beszerzései igazolására fiktív költségszámlákat használt fel, értékesítései döntő részét pedig nem vallotta be.

Az ügyvezető azáltal, hogy eltitkolta értékesítéseit, és bevallásában valótlan tartalmú beszerzési számlákat szerepeltetett két év alatt összesen 241 millió forint adóhiányt okozott ÁFA adónemben.

A valótlan számlák szerepeltetése, és valós bevételek eltitkolása kihatott a Kft. társasági adóbevallásaira és különadójára is, mely szerint 2006-2007. években társasági adónemben 204 millió, míg különadóban 34 millió forintos adóhiány keletkezett.

A félmilliárd forintos adócsalás tettese beismerő vallomást tett.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A pénzügyőr nyomozók vádemelési javaslattal továbbították a nyomozati iratokat az ügyészség felé. A bűncselekményre a törvény 2 - 8 évig terjedő szabadságvesztés büntetés kiszabását rendeli.

 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 5. 18:28