Így változtak a négyzetméterárak Budapesten és a nagyvárosokban

Pénzcentrum
2010. november 12. 09:47

A gazdasági világválság következtében tovább szűkült a kereslet a lakáspiacon, ami a legtöbb esetben az árak csökkenését eredményezte. Nem egyformán jelentkezik az árcsökkenés országos szinten, de mindenképp elmondható, hogy a válság nem kímélte a főváros és a nagyobb városok frekventált városrészeit sem - írja a Napi Gazdaság.

Budapesten tartják az árukat a Duna partján fekvő régi polgári épületek, Dunára panorámás ingatlanjai, mind a budai mind a pesti rakpartok környezetében. Az kereslet csökkenése következtében érzékelhető áresés elsősorban az új építésű lakásokra hatott jelentősen.

A 2006-2007-ben épült lakóparkok ingatlanjainak mintegy 30-40% máig eladatlan, így a befektetők, tulajdonosok sokszor belemennek az eladási ár csökkentésébe. Murányi Ákos, a Duna House vezető elemzője is úgy véli, a presztízsterületeken is érezhető mind az ár-, mind a kereslet nagymértékű csökkenése, bár nem annyira, mint a külső városrészekben.
Debrecenben is érzékelhető az árak csökkenése. A forgalomcsökkenés következtében közel 10%-al estek a piaci árak az egyes városrészekben.

Az Otthon Ingatlanközvetítő iroda ügyvezetője, Zörgő Zsolt szerint ugyanez a tendencia figyelhető meg Miskolcon is. A város felkapott Tampere városrészében a korábbi 220 ezer forintos árak sok esetben akár 50-60 ezer forinttal is kevesebbe kerülnek négyzetméterenként.
Szegeden is megfigyelhető a válság következtében kialakuló árcsökkenés, még a presztízsterületeken is, aminek mértéke a nagy értékű lakóingatlanok esetében megközelíti a 30%-os áresést is.

Stagnálnak a piaci árak Sopronban. A nemrégiben felújított Deák tér 50nm-es társasházi lakásainak árai-, a válság előtti szinten, 9-13 millió forint körül mozognak. Nem történt változás a város családi házas kertvárosi részeiben sem. A frekventált Lövérek ingatlanjai például továbbra is 40 millió forinttól egészen 100-120 millióig kúsznak fel.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Pécsett, Coboly István elmondása szerint, szerencsére nem estek az ingatlanok árai. A Dél-dunántúli Igazságügyi szakértő Iroda munkatársa kifejtette, hiába fagyott be a kereslet például a Széchenyi tér környékén fekvő nagypolgári lakások iránt, a kínálati árak nem csökkentek.

 

NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom