Folyamatosan romlik a lakosság fizetőképessége, mondta Kovács Zoltán, a Díjbeszedő Holding Zrt. vezérigazgatója. 2010-ben az első három hónapban érte el a legmagasabb szintet a nem törlesztők aránya. Ezután stagnálás következett, majd októberben tovább romlott a helyzet, és a kint lévő adósságok összege soha nem látott mértékre nőtt - írja a Napi Gazdaság.
A fűtési szezon beindulásával a problémás ügyfelek száma tovább emelkedhet. Évente átlagosan 8 százalékkal gyarapszik az idejében fizetni nem tudó lakosok száma. 2010-ben 20-25 ezer háztartás került bele ebbe az "ördögi körbe". Kovács Zoltán szerint, aki lába alatt egyszer meginog a talaj, az jellemzően hónapokig, vagy sok esetben örökké görgetni fogja maga előtt tartozásait.
Az energiaszolgáltatók lejárt esedékességű kintlévőségei több tízmilliárd forintra tehetőek. Boross Norbert, az Elmű-Émász-csoport kommunikációs igazgatója szerint a moratórium által védett fogyasztókkal szemben sokszor tehetetlen a vállalat. Októbertől áprilisig gyakorlatilag nem tudnak mit tenni.
Laczó Sándor, a Magyar Gázipari Egyesülés igazgatóságának elnöke elmondta, hogy a gázszolgáltatóknak tartozó ügyfelek 23 milliárd forint be nem fizetett számlát halmoztak fel szeptember végéig.
A Tigáz Zrt. fogyasztóinak 10 milliárd forintos a hátraléka, az E.Onnak pedig már több tízmilliárdos a kintlévősége.
Az áramszolgáltatóknál valamivel jobb a helyzet. A kintlévőségek mintegy fele a lejárt esedékességű követelés. Az EdF Démász Zrt. 7,5 milliárd forintot tartott nyilván ilyen címen. A társaság szerint csökkent a nemfizetők aránya, viszont az egy éven túli tartozások növekednek és már a negyedét teszik ki a problémás ügyleteknek.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Fővárosi Vízművek Zrt.-nél is többen vannak idén az adóslistán, viszont a harminc napnál rövidebb ideig fizetni nem tudók száma változatlan maradt. A 700 ezer ügyféllel rendelkező DRV Zrt. a lejárt követelések mértékét a 16 milliárd forintos árbevételének 5-6 százalékát teszi ki.
A távközlési cégek igyekeznek mindenféle előintézkedést megtenni azért, hogy ügyfeleik fizetni tudják telefon, internet és televízió számláikat. Egyik cégnek sem érdeke a szerződések megszűntetése, és az ezzel járó folyamat elindítása.
Általános eljárás, hogy a többszöri fizetési felszólítás ellenére sem fizetőknél szolgáltatás korlátozást vezetnek be, és egyidejűleg késedelmi kamatot számolnak fel. Amennyiben ezután sem történik meg a tartozás kiegyenlítése, behajtó cégeken és jogi úton keresztül próbálnak érvényesíteni.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Bilincsbe verve vitték el a sztársportolót
- Meghalt Dabney Coleman
- Egymillió dollárt ért ez a szalvéta - fotó
- A kosárlabda viszi ma a prímet – sport a tévében
- Nyilvánosak a futballistafizetések: két magyar is ott a listán
- A CDU/CSU magasan vezeti a német pártok népszerűségi listáját, Merz is előretört