14 °C Budapest

Idén is a Bookline a legjobb magyar webáruház

2010. november 9. 15:53

Átadták az "Év internetes kereskedője 2010" díjat: idén is a Bookline.hu végzett az élen.

Hatodik alkalommal adták át az "Év internetes kereskedője" díjat. A TOP 30 webáruházat közönségszavazással döntötték el (idén közel 10 ezren szavaztak), majd szakmai szempontok alapján választották ki a legjobbakat.

Az Év internetes kereskedője 2010-ben is (immár harmadik alkalommal) a Bookline.hu lett, megelőzve az Edigital.hu-t és a harmadik helyezett Jateknet.hu-t.

Az idei mezőnyben sok új cég jelent meg, a kiválasztottak harmada már a korábbi években is indult. A TOP 30 kereskedőből a legtöbb műszaki cikkeket árul, de a ruházati termékek, a játék/ajándék szegmens és az egészségügyi termékeket forgalmazó webáruházak is szép számmal szerepeltek az élmezőnyben. Idén még nem szerepelt a legjobbak között közösségi vásárlással foglalkozó oldal, de szakértői vélemények szerint egyértelműen látszik az ilyen honlapok térnyerése.

Kiss Gergely, a GKIeNET szakértője a díjkiosztón elmondta: egyértelműen növekszik az online áruházak piaca, ma már több mint egymillió magyar vásárol az interneten. A magya online áruházak forgalma várhatóan eléri a 135 milliárd forintot (turizmus és biztosítás ágazatok nélkül). Ma már a legnagyobb forgalmat élelmiszer és vegyiáruk generálják, megelőzve például az informatikai termékek vagy a könyvek piacát.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A szakértő szerint az online vásárlás jövője is egyértelműen a közösségi média fejlődéséhez kapcsolódik, a külföldi újdonságok a korábbiaknál sokkal hamarabb beépülnek a magyar internetes kereskedelmi rendszerbe. A jövőben erősödhet az egyes szolgáltatást nyújtó honlapokhoz kapcsolódó e-kereskedelem (például turistatérképek honlapján vásárolhatunk túrafelszerelést is).

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 19. kedd
Ivó, Milán
21. hét
Május 19.
Forrásvizek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom